FTC: Sokkal többet vártam a csapattól – Kubatov a tavaszi rajtról

Vágólapra másolva!
2019.02.17. 18:48
null
A Ferencváros számára sikerülhetett volna jobban is a tavaszi rajt (Fotó: Micheller Szilvia)
„Biztos vagyok benne, hogy meg fogunk szenvedni azért a harmadik csillagért, a harmincadik bajnoki címért” – fogalmazott Kubatov Gábor a zöld-fehér klub hivatalos honlapjának, miután a csapat 2–1-es vereséget szenvedett Debrecenben, a labdarúgó NB I 21. fordulójában.

 

„Természetesen nem, nem lehetünk elégedettek ezzel a teljesítménnyel – felelte a ferencvárosi klubhonlapnak Kubatov Gábor, az FTC elnöke a kérdésre, elégedett-e a tavasszal egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel rajtoló csapat eddigi teljesítményével. – Mindannyian azt reméltük, hamarabb áll össze a csapat. Sok új játékos érkezett a télen, akinek a beépítése, most úgy tűnik, nem egyszerű. Jól tudtuk, jól tudjuk, nagyon nehéz bajnokságot nyerni. Biztos vagyok benne, hogy meg fogunk izzadni minden egyes pontért, ahogy meg fogunk szenvedni azért a harmadik csillagért, a harmincadik bajnoki címért, de talán éppen ez teszi értékessé. A megszerzett pontok száma sem elegendő, de a mutatott játék miatt se lehetünk elégedettek, megértem a szurkolóinkat, ha most csalódottak. Sokkal többet vártam a tavaszi mérkőzésektől, nagyon bíztam abban, hogy az ősz óta eltelt idő alatt, beleértve a kéthetes törökországi edzőtábort, és az igazolásokat is, már legalább részben összeáll a csapat karaktere, és sokkal hamarabb viszontláthatunk valamit abból az építkezésből, ami ahhoz vezet, hogy a nyáron a korábbi éveknél eredményesebbek lehessünk a nemzetközi porondon is. Végső soron ugyanis a bajnoki cím megszerzése mellett továbbra is ez a fő célunk.”

A klubvezető hozzátette: megérti a Debrecenben elszenvedett 2–1-es vereség után kritikus szurkolókat.

„Én magam is sokkal többet vártam a csapattól a látottaknál. Az egész klub nevében nagyon köszönöm a drukkereknek, hogy ennyien elutaztak ilyen messzire is, és fantasztikus hangulatot teremtettek, a mérkőzés alatt folyamatosan buzdították a játékosokat és a végén természetesen elmondták a véleményüket a látottakról, de ez így korrekt. Egyúttal azt szeretném kérni tőlük, hogy továbbra is tartsanak ki a csapat mellett, mert egyrészt nagy szükség van a támogatásukra, másrészt meggyőződésem, hogy a befektetett munka meg fogja hozni a kívánt eredményt. Mindannyian egy sikeres, a nemzetközi porondon is eredményes Ferencvárost szeretnénk látni” – zárta gondolatmenetét Kubatov Gábor a fradi.hu-n.

NB I
21. FORDULÓ
Debreceni VSC–Ferencváros 2–1 (Tőzsér 83. – 11-esből, Zsóri 93., ill. Dvali 29.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 7002 néző. Vezette: Berke Balázs

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 21 13 4 4 39–18 +21 43
2. Mol Vidi FC 21 11 4 6 34–22 +12 37
3. Debreceni VSC 21 9 7 5 27–23 +4 34
4. Újpest FC 21 8 9 4 23–15 +8 33
5. Budapest Honvéd 21 9 5 7 24–19 +5 32
6. MTK Budapest 21 9 3 9 32–32 0 30
7. Mezőkövesd Zsóry FC 21 7 7 7 30–28 +2 28
8. Paksi FC 21 6 9 6 25–27 –2 27
9. Puskás Akadémia FC 21 7 3 11 25–27 –2 24
10. Diósgyőri VTK 21 6 6 9 23–32 –9 24
11. Kisvárda 21 6 5 10 20–35 –15 23
12. Szombathelyi Haladás 21 2 4 15 15–39 –24 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik