FTC: Rodenbücher szerint stabil teljesítménnyel meglehet a dobogó

2010.12.13. 18:39
Rodenbücher István, a Ferencváros védője az FTC hivatalos honlapjának úgy nyilatkozott, stabil teljesítménnyel megszerezhetik a második vagy a harmadik helyet a labdarúgó NB I-ben a tavasszal.

„Jónak értékelem a csapat teljesítményét, még akkor is, ha olykor hullámzó volt – mondta Rodenbücher az ftc.hu-nak. – A szezon elején nem tudtam sokat játszani, aztán folyamatosan megkaptam a lehetőséget, úgy gondolom, sikerült is élni vele. Szereztem két gólt, igaz, a debreceni találatom nem sokat ért, a Szolnok elleni viszont három pontot. Ha tavasszal még stabilabbak leszünk, akkor oda érhetünk a második-harmadik helyre. Nagy lesz a harc a dobogóért, nincsenek nagy különbségek a csapatok között. Ha nem lesznek ekkora hullámvölgyek a játékunkban, akkor sikerülhet elérni a célunkat." ftc.hu-nak. – A szezon elején nem tudtam sokat játszani, aztán folyamatosan megkaptam a lehetőséget, úgy gondolom, sikerült is élni vele. Szereztem két gólt, igaz, a debreceni találatom nem sokat ért, a Szolnok elleni viszont három pontot. Ha tavasszal még stabilabbak leszünk, akkor oda érhetünk a második-harmadik helyre. Nagy lesz a harc a dobogóért, nincsenek nagy különbségek a csapatok között. Ha nem lesznek ekkora hullámvölgyek a játékunkban, akkor sikerülhet elérni a célunkat."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06

Labdarúgás: kikapott a horvátoktól az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 17:15

Labdarúgás: élcsapatok ellen játszhat a U19-es női válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 15:59

Labdarúgás: megnyerte a Vilotics-tornát az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.09.29. 19:30