FTC: eredménykényszerben van Rebrov; a „bödeség” hiányozni fog – szurkolók mondták

D. Á., P. K.D. Á., P. K.
2019.07.11. 15:10
A Ferencváros labdarúgócsapata 2–1-re legyőzte a Ludogorecet a Bajnokok Ligája-selejtező első körének első mérkőzésén. A meccs előtt az NSO Tv a szurkolókat kérdezte, miközben a zöld-fehérek korábbi játékosa, Bánki József is elmondta a véleményét a nyári igazolásokról, Böde Dániel távozásról, a fiatalok szerepéről, a célokról.

„Minőségi játékosok érkeztek a csapathoz, nagyon erős lesz a Fradi, de a legerősebb elem az továbbra is a szurkolótábor” – mondta az NSO Tv-nek Bánki József a nyári átigazolásokról. A szurkolók többsége ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, az állásfoglalással megvárnák a Ludogorec elleni párharc végét.

Böde Dániellel kapcsolatban is megkérdeztük a drukkereket, akiknek hiányozni fog a csatár személyisége, sajnálják, hogy a távozás mellett döntött.

„Ez érzelmi kérdés, hiszen ő egy közülünk. Át van itatva fradizmussal, nagyon fog hiányozni a lénye, a természete.Igazi ferencvárosivá vált az elmúlt hét év alatt, mindannyian nagyon megszerettük” – mondta a Ferencváros egykori futballistája.

A legtöbb zöld-fehér szimpatizáns szerint a nyáron az első kerettel készülő fiatalok közül Csonka András lehet meghatározó a jövőben, őt láthatjuk majd legtöbbször a pályán a saját nevelésű futballisták közül, az ukrán vezetőedző azonban inkább a külföldiekre épít. Bánki József szerint minden posztra van két jó játékos, ezért nehéz bekerülni a csapatba, ugyanakkor hozzátette, már az El-csoportkört is jó eredménynek tartaná. Ezzel a szurkolók is egyetértettek.

„Nagyon jó csapat az ellenfél, de mi is jók vagyunk, a szurkolótábor pedig nagy segítség lehet. Az El-csoportkört magam is aláírnám” – fogalmazott Bánki József.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
9 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24