FTC: Rebrov elégedett, a berlini edzőt meglepte a Fradi

I. SZ.I. SZ.
2020.01.11. 21:48
null
Szerhij Rebrov elégedett volt az UInion Berlin ellen látottakkal (Fotó: Szabó Miklós)
Szerhij Rebrov elégedetten nyilatkozott a Ferencváros teljesítményéről a Bundesligában szereplő Union Berlin elleni felkészülési mérkőzés után.

Az FTC gyorsan vezetést szerzett a spanyolországi mérkőzésen, s bár később az újonnan szerződtetett Gastón Lódico is betalált, a vége 3–2 lett a jövő heti Bundesliga-fordulóra készülő német csapat javára.

„Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, amelyet egy Bundesliga-szintű csapat ellen nyújtottak. Amikor játékos voltam, az edzőm mindig azt mondta, hogy jobb, ha az ilyen mérkőzéseket nem látják a szurkolók. Hiszen a drukkerek nem mindig tudják, hogy mi is pontosan egy-egy találkozó célja. Én persze ezt nem állítom, mindenesetre úgy látom, a futballistáim jól teljesítettek. Aminek külön örültem, hogy sokkal agresszívabbak voltunk, mint a pénteki mérkőzésen. Hat napja tréningezünk, míg a Bundesligában szereplő ellenfél egy hét múlva már tétmeccsen lép pályára. Mindkét félidőben jól futballoztunk, örültem, ahogyan játszani akartak a labdarúgóim. De ez a mérkőzés csak a felkészülésünk egy része volt” – idézi a fradi.hu Rebrovot.

Az Union Berlin jövő szombaton az RB Leipziggel játszik bajnokit.

Urs Fischer, a berliniek edzője a Kickernek értékelte a mérkőzést.

„Játszhattunk volna jobban is. A meccs elején a Ferencváros ránk tört, nyomás alá helyezett, meglepett minket. A második félidőben is jól játszott, bár a meccs végén megtörte a játék ritmusát a sok csere – mondta Fischer. – Ha Lipcsében pontot akarunk szerezni, nem hagyhatunk ki olyan sokszor, mint ezen a találkozón. Kilencven percen át oda kell figyelnünk, és akkor jó meccset játszhatunk.”

Legfrissebb hírek

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
2 órája

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
13 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
15 órája

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:42

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
Tegnap, 16:53

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:10

Az MTK a Honvédtól jött támadó vezérletével fordított a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22
Ezek is érdekelhetik