FTC: Perics az Üllői úton; Moniz a bajnoki címről beszél

2012.08.22. 11:16
Címkék
A Ferencvárosnál zajlik az élet. Tegnap már edzést tartott az új vezetőedző, Ricardo Moniz, és megjelent az Üllői úton a Videoton csatára, Milan Perics is.  

„A fociban minden lehetséges. Kemény munkával, hittel és önbizalommal bármit elérhetünk, a bajnoki címet is – mondta az első ferencvárosi edzése után a Blikknek az új vezetőedző, Ricardo Moniz, aki a zöld-fehér játékosok közül honfitársát, Mark Ottent ismeri igazán. – A kerettel napról napra jobban meg fogjuk érteni egymást. A klub két bajnokiját láttam, elsőre azt tudom mondani, hogy több gólhelyzetet kell kialakítani, és akkor több gólt is szerez a csapat.” Blikknek az új vezetőedző, Ricardo Moniz, aki a zöld-fehér játékosok közül honfitársát, Mark Ottent ismeri igazán. – A kerettel napról napra jobban meg fogjuk érteni egymást. A klub két bajnokiját láttam, elsőre azt tudom mondani, hogy több gólhelyzetet kell kialakítani, és akkor több gólt is szerez a csapat.”

A Détári Lajost váltó holland szakember magyar vonatkozású emlékeiről is beszélt.

„Puskás Ferencet ki ne ismerné, de csodáltam a Hollandiában légióskodó Kiprich Józsefet is. Két éve egy barátságos találkozón láttam az önök válogatottját, akkor Hollandia hat egyre nyert. Ott nem a legjobb formában játszott a magyar csapat” – ismerte el a szakember, aki hozzátette, a ferencvárosi vezetők az Újpest elleni vereséget követően keresték meg konkrét ajánlatukkal.

Moniz hamarosan akár egy új igazolást is üdvözölhet az öltözőben.

Tíz napja a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy Milan Perics a Videotontól a Ferencvároshoz szerződhet, és tegnap már meg is jelent az Üllői úton a csatár, bár ő még nem edzett együtt a csapattal.

Legfrissebb hírek

NHL: Taraszenko hosszabbításban döntött, Kucserov átvette a vezetést a pontlistán

Amerikai sportok
41 perce

Veretlen maradna a Wembley-ben Mikel Arteta, de nehéz meccs vár csapatára

Angol labdarúgás
50 perce

Pádár Nikolett harmadik lett a gyorsváltó tagjaként az amerikai egyetemi bajnokságon

Úszás
57 perce

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
1 órája

NB III: edzőváltás a Pénzügyőrnél, a Fradi korábbi játékosa mentheti meg a csapatot

Labdarúgó NB II
1 órája

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
1 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
1 órája

Hári János elárulta, mi kell a Fehérvár továbbjutásához a Klagenfurt ellen

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik