FTC: minden teszt negatív, a ZTE ellen kezdenek – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 21:01
null
Egy hét múlva újra találkozhat az FTC és a ZTE (Fotó: Meder István)
A klub tájékoztatása szerint minden koronavírusteszt negatív eredményt hozott az NB I-ben éllovas Ferencváros labdarúgócsapatánál, amely így elkezdheti a közös edzéseket a Debrecen elleni május 23-i bajnokira. Sajtóhírek szerint a zöld-fehérek az első felkészülési mérkőzésükre ellenfelet találtak.

A zaol.hu információi szerint a jövő hét közepén a Zalaegerszeggel találkozik a Ferencváros a fővárosban, de csak azután, hogy lejár az MLSZ május 13-ig tartó tilalma.

A szövetség azért nem engedélyezi szerdáig a felkészülési meccsek lejátszását, mert addig nem tud játékvezetőket küldeni.

A szövetség május 13. után sem javasolja mérkőzések megvívását, de néhány klub ragaszkodik ahhoz, hogy az első tétmeccs előtt az egymás közötti játéknál többet is átéljenek a játékosai. A kötelező vírusteszteket csak az NB I-es, illetve az MK-ban érdekelt kluboknál rendelték el, ami korlátozza a lehetséges ellenfelek számát.

Zalaegerszegen a futballisták csütörtöki koronavírustesztje után a pénteki is csupa negatív eredményt hozott, így zavartalanul folytatódhat Márton Gábor csapatának felkészülése. A ZTE először május 29-én lép pályára tétmérkőzésen, a Kaposvár vendégeként.

AZ NB I ÁLLÁSA – INNEN FOLYTATJÁK
1. Ferencvárosi TC 23 16 5 2 44–19 +25 53
2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 +24 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 +2 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
8. Debreceni VSC 24 9 3 12 36–44 –8 30
9. Újpest FC 24 8 5 11 31–37 –6 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 –3 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 25 3 1 21 19–57 –38 10

NB I
AZ 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Május 23., szombat
15.55:
Ferencváros–Debrecen (Tv: M4 Sport)

A 20. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Május 27., szerda
20.00:
Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

26. FORDULÓ
Május 29., péntek

20.00: Kaposvár–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Május 30., szombat
16.55:
Kisvárda–Újpest (Tv: M4 Sport)
19.00: Diósgyőr–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
21.05: Paks–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Május 31., vasárnap
18.55: Bp. Honvéd–Debrecen (Tv: M4 Sport)
21.05: Puskás Akadémia–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik