FTC: Lamah 2-3 hét múlva érheti utol magát - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.10. 07:37
null
Doll a széleken számítana Lamahra (Fotó: Action Images)
Többhetes tárgyalássorozat után szerződtette a Ferencváros labdarúgócsapata a 26 éves Roland Lamah-t, aki szélsőként és klasszikus támadóként is bevethető. Az ötszörös belga válogatottra a zöld-fehérek edzője, Thomas Doll elsősorban a széleken számít majd.

„A támadó a pálya mindkét szélén erősítést jelenthet – mondta Roland Lamah-ról Thomas Doll. – Tudjuk róla, hogy kiváló képességű, az is igaz viszont, hogy az utóbbi időben csapat nélkül, egyedül edzett. Kedden munkába állt nálunk, egyéni edzésterv alapján készül – és felmérjük, milyen állapotban van. Időre van szüksége, hogy visszanyerje régi formáját. Sokat dolgozunk vele, hogy napról napra jobb legyen az erőnléte. Most úgy fest, két-három hét múlva utolérheti magát, addigra megtaláljuk a helyét a csapatban.”

Az FTC szándékosan nem kívánta nyilvánosságra hozni, hogy a labdarúgó meddig írt alá. A világhálós transfermarkt.de oldal szerint a játékos ára csaknem 2.5 millió euró (788 millió forint), ezzel a klub valaha volt egyik legértékesebb labdarúgója lett.

Öt éve, 2009 novemberében pályára lépett a magyar válogatott elleni felkészülési mérkőzésen is, Kevin Mirallast váltotta az utolsó negyedórára (a vége 3–0 oda), Juhász Roland azonban az Anderlechtből (is) ismeri a zöld-fehérek új szerzeményét.

„Ott, fiatalon még kevés lehetőséget kapott, utána a Rodában indult be igazán a karrierje – mondta a Videoton hátvédje. – Amit láttam tőle, gyors, technikás játékos, erősödött vele a Ferencváros. Valószínűleg ő is minél előbb játszani akart, kapott egy jó ajánlatot, és az új stadion is hathatott rá. Biztosan megpróbálja a legjobbat kihozni magából, vélhetően azonban ennyi idősen inkább ugródeszkának tekinti a magyar élvonalat.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza), Bosnjak Predrag (Haladás), Emir Dilaver (osztrák, Austria Wien – Ausztria), Gera Zoltán (legutóbb West Bromwich Albion – Anglia, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Roland Lamah (belga, legutóbb Osasuna – Spanyolország, kölcsönben Swansea – Anglia, szabadon igazolható), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország),Nagy Dániel (VfL Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen, kölcsönbe – Németország), Tarczy Pál (Soroksár)
Távozott/távozhat: Muhamed Besic (bosnyák, Everton – Anglia), Csilus Tamás (Lombard Pápa – kölcsönbe), Ulysse Diallo (mali, Arouca – Portugália), Gál Szabolcs (Lombard Pápa – kölcsönbe), Hidvégi Sándor (MTK – kölcsönbe), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Józsi György (Dunaújváros), Kunsági Roland (Mezőkövesd – kölcsönbe), Kurucz Péter (Soroksár – kölcsönbe), Laczkó Zsolt (?), Leonardo (brazil, 1860 München – Németország), Mark Otten (holland, RKSV Brakkenstein – Hollandia), Orosz Márk (Dunaújváros), Péter Antal (Soroksár – kölcsönbe), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német, kölcsönből vissza), Jack Tuijp (holland, Helmond Sport – kölcsönbe), Arsenio Valpoort (holland, RKC Waalwijk – Hollandia)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik