FTC: külön szakember fogja elemezni a játékvezetők stílusát

Vágólapra másolva!
2020.07.12. 10:32
null
Kubatov Gábor reméli, győztesen jönnek ki a járványidőszakból (Fotó: Nemzeti Sport)
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke hosszú interjút adott az egyik szurkolói honlapnak, ebben többek között arról is beszélt, hogy a következő nemzetközi kupaidényben külön szakember fogja elemezni a klubnál a játékvezetők stílusát. Szóba került a magyar játékosok helyzete, a Paintsil-ügy és a koronavírus hatása is.

Kubatov Gábor az interjú elején kiemelte, nagy büszkeséget jelent, hogy négy csapatuk is indulhat a Bajnokok Ligájában. Csak bízni tud abban, hogy a férfi és a női labdarúgók bejutnak a csoportkörbe, a női kézilabdázóknál a final fourba jutás lenne a következő lépcsőfok, míg a vízilabdázók a címvédést célozhatják meg.

A bajnoki címüket megvédő férfi futballistákra visszatérve elmondta, a nemzetközi szerepléssel egy csomó kapu megnyílt előttük: „Bár még az elején tartunk, de hadd áruljam el, egy olyan csapat kapitányával is tárgyalunk, amelyre korábban gondolni sem mertünk volna – árulta el Kubatov az ulloi129.hu-nak. – Képzeljük el az érzést, amikor ez a csapatkapitány azt mondja, hogy a Ferencváros egy jó hely, szívesen játszana inkább nálunk. Remek stadionja van egy gyönyörű városban, kiváló edzőközponttal és a munka is előremutató. Ezt mi nyilván tudjuk, érezzük, de az, hogy mások is így látják, na, az már valami. Azt gondolom, hihetetlenül sokat fejlődtünk, sokat léptünk előre az elmúlt tíz évben.”

Folyamatosan keresik a fejlődés lehetőségét, ezzel kapcsolatban egy érdekességet is megemlített a klubvezető: A következő nemzetközi kupaszezonra például szerződtetünk egy szakembert, aki elemzi majd a játékvezetők stílusát, hogy mi alapján és hogyan hoz az adott bíró döntéseket, milyen jellemzői vannak, hagyja-e a kemény játékot, mi az, amit nem tolerál. Nem biztos, hogy ez segíteni fog, de ha egy kicsit is hozzátesz, már megérte. Néha a siker egészen apró dolgokon múlik.”

Kubatov egy érdekes történetet is megosztott az előző nyári, Bulgáriában játszott BL-selejtezővel kapcsolatban, ahol szerinte Ihor Haratin a szezon talán legfontosabb gólját fejelte a Ludogorecnek: „...nem szeretném, ha örökre titokban maradna. Az előtt a bizonyos razgradi fejes gól előtt nekem pontosan elmondta Szergej. Életemben először akkor voltam bent taktikai értekezleten, mert Szergej behívott, ragaszkodott hozzá, hogy legyek ott, gondolta, talán ez erőt ad a többieknek. Ott álltam a sarokban, csendben, meghúzódva, és akkor Szergej bemondta előre, hogy így fogunk gólt fejelni. Fel volt rajzolva egy papírlapra a szögletszituáció. Azt hittem a meccsen, hogy rosszul látok, de bejött.”

A játékoskerettel kapcsolatban hozzátette, előny, hogy eltörölték a „magyarszabályt”, mert bár szeretné, ha minél több magyar játékos alkotná a csapatot, nagyon nehéz megfelelő hazai labdarúgót találni és szerződtetni. „Nem mindenki képes elviselni azt a terhet, amit a Fradi jelent: Ugrai Rolandot Miskolcon és a Honvédban is sokszor jó volt nézni, Radó pedig gólkirály lett, miközben nálunk egyikük sem találta meg igazán a helyét – folytatta Kubatov. – A Fradi egy másik kategória, óriási súly a csapatunk mezének viselése, akad, akire ez jótékony hatással van, és akad, akire sajnos nem. Törekszünk arra, hogy minél többen, legalább a csapat fele magyar legyen, de nem tudom, hogyan fog ez sikerülni.”

A sokat emlegetett Paintsil-üggyel kapcsolatban négy fronton tett lépéseket a klub, ezeket is összegezte az interjúban: „Először is próbálkoztunk a ghánai szövetségnél a nagyköveten keresztül, annyit értünk el, hogy a ghánai klub tulajdonosát kizárták a szövetségből, ahol pedig elnök akart lenni. Ettől persze mi nem voltunk beljebb. Másodszor, indítottunk FIFA-eljárást, ahol komoly joghézagokat találtunk, arra kértük a FIFA-t, hogy ezeket kezelje. A FIFA végül addig vizsgálódott, míg korrupció miatt a ghánai szövetséget szankcionálta. Sajnos, ebből nekünk már nem lett sok hasznunk, legföljebb a jövőt illetően biztató, ami történhet, új FIFA-kódexeket dolgoznak ki, ezt mi is katalizáltuk. Harmadsorban az ügynöknek is utánajártunk, kiderült, hogy a cége teljesen kamu, már nem tud dolgozni ezen a pályán, de ettől Paintsil még nincs nálunk. Sokat tanultunk belőle. Negyedrészt indítottunk egy büntetőeljárást is itthon, okirat-hamisítás és csalás miatt tettünk feljelentést. A rendőrség antropológus igazságügyi szakértőt is felkért, kimutatták, hogy Joseph nem 18, hanem legalább 23 éves. Aztán a sok bizonyíték ellenére megszüntették az ügyet. A szomorú az, hogy a srác nem játszik mindeközben már a Genkben....”

A koronavírus alatt néhány szponzor visszalépett, de Kubatov arra készül, hogy miközben az európai riválisok „mennek össze”, a Fradi győztesen jöjjön ki a járványidőszakból, és igazán jó csapatot alakítson ki.

A Fradiváros kapcsán megismételte, hogy a végleges koncepció attól is függ, megkapják-e a Népligetben épülő multifunkcionális csarnok üzemeltetését, amit csak úgy vállalnak, ha nyereségesen működtethető. Ennek heteken belül el kell dőlnie.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik