FTC: „Kubatov és Moniz között jó a kapcsolat, az edző nem mondott le”

Vágólapra másolva!
2013.11.13. 18:36
Ma délutáni sajtóhír, hogy Ricardo Moniz, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője még a DVTK elleni rangadót megelőzően összeszólalkozott a klub elnökével, Kubatov Gáborral, ami után felajánlotta a lemondását. A szakembert képviselő Sports Entertainment Group menedzseriroda részéről Georgi Attila a Nemzeti Sport Online megkeresésére cáfolta a hírt.

„A sport24 információja szerint a Diósgyőr ellen megnyert (4–1) bajnoki mérkőzés előtt Kubatov Gábor elnök és Ricardo Moniz edző csúnyán összeveszett. Szögezzük le, az információt nem irodán belülről szivárogtatták ki, hanem ajtón kívülről jött. Onnan is lehetett hallani és érteniaz igencsak indulatosra sikeredett szópárbajt... A veszekedés végén a holland edző beadta a lemondását, amelyet a diósgyőri meccs miatt elhalasztottak. A győzelem kicsit homokot szórt a tűzre, amelyet a Szombathely elleni 3-0-as fiaskó most újra felszított" – írja a sport.hir24.hu.

A Nemzeti Sport Online megkeresésére az edző ügyeit intéző SEG menedzseriroda részéről Georgi Attila nyilatkozott az ügyben. Diósgyőr ellen megnyert (4–1) bajnoki mérkőzés előtt Kubatov Gábor elnök és Ricardo Moniz edző csúnyán összeveszett. Szögezzük le, az információt nem irodán belülről szivárogtatták ki, hanem ajtón kívülről jött. Onnan is lehetett hallani és érteniaz igencsak indulatosra sikeredett szópárbajt... A veszekedés végén a holland edző beadta a lemondását, amelyet a diósgyőri meccs miatt elhalasztottak. A győzelem kicsit homokot szórt a tűzre, amelyet a Szombathely elleni 3-0-as fiaskó most újra felszított" – írja a sport.hir24.hu.

A Nemzeti Sport Online megkeresésére az edző ügyeit intéző SEG menedzseriroda részéről Georgi Attila nyilatkozott az ügyben.

„Határozottan cáfolom a hírt, Ricardo Moniznak jó a kapcsolata Kubatov Gáborral" – fogalmazott a menedzser.

A Ferencváros 18 órától a Tatabánya ellen játszott Ligakupa-meccset. A találkozóról itt olvashat!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik