FTC: Juventusban nevelkedett szíriai légiós érkezett – hivatalos

2019.01.24. 14:12
null
Ammar Ramadan a Juventus utánpótlásából érkezett (Fotó: Instagram)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján, a fradi.hu-n közölte: szerződtette Ammar Ramadant a Juventus utánpótlásából. A szíriai középpályás a torinóiak U17-es csapatától érkezett.

Ammar Ramadan – akinek édesapja, Munar is futballista volt, a szíriai élvonalban játszott – lett a Ferencváros hatodik téli szerzeménye: a szíriai középpályás a Juventus U17-es csapatától érkezett. Családja 2015 októberében érkezett Olaszországba, ő pedig a lombardiai juniorligában kezdett el futballozni. Több nagy klub érdeklődését is felkeltette, és végül a Juventust választotta.

A szíriai támadó középpályás a legutóbbi idényben a torinóiak U17-es együttesében szerepelt, és debütált az U19-es szíriai válogatottban is, méghozzá góllal.

A Ferencváros ezúttal sem közölte, hogy új játékosa hány évre kötelezte el magát, illetve azt sem, hogy szabadon igazolhatóként vagy átigazolási díjért érkezett Ammar Ramadan.

November óta a szír futballista a harmadik olyan 20 év alatti, korosztályos válogatott labdarúgó, akit szerződtettek a zöld-fehérek. Előbb a belga Marten Wilmots érkezett (aki jövő héten tölti be a 20. életévét), majd a Stoke Citytől hazatérő magyar U-válogatott Szerető Krisztofer. Említettek közül Ramadant és Szeretőt akár a Fradi U19-es csapatának új vezetőedzője, Lucsánszky Tamás is számításba veheti a tavasszal, ha az első csapatban nem kapnak lehetőséget Szerhij Rebrovtól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL**
Érkezők: Lasa Dvali
(grúz, Pogon Szczecin – Lengyelország), Ihor Haratin (ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna), Ammar Ramadan (szíriai, Juventus – Olaszország), Szerető Krisztofer (Stoke City – Anglia), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, BATE – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként), Marten Wilmots (belga, szabadon igazolhatóként, legutóbb Avellino – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Nyikita Korzun (fehérorosz, Dinamo Kijev – Ukrajna), Ziga Lipuscek (szlovén, ND Gorica – Szlovénia)
Távozók: Kjartan Finnbogason (izlandi, Vejle BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Universidad Católica – Ecuador), Dejan Georgijevics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál, Haladás)

Legfrissebb hírek

NS-infó: Cipruson folytatja Tamás Márk

Légiósok
7 órája

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
11 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
12 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
13 órája

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
16 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

Labdarúgó NB I
20 órája

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
21 órája