FTC: ismét kölcsönadták a szerb támadót – hivatalos

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.07.02. 15:40
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros ismét kölcsönadta Dejan Georgijevicset: a szerb támadó a kazah élvonalbeli Irtis (Jertisz) Pavlodarhoz került az év végéig – jelentette be utóbbi klub közösségi oldalán.

A 25 éves támadó tavaly februárban a szintén szerb Vozsdovactól került a zöld-fehérekhez, ám az NB I-ben csak hét meccsen kapott lehetőséget és egy gólt szerzett, míg a nemrég véget ért idényben egyedül a Sényő elleni kupamérkőzésen játszott. Januárban már kölcsönadta a Ferencváros, akkor a szerb Partizan Beogradnak.Januárban már kölcsönadta a Ferencváros, akkor a szerb Partizan Beogradnak.

Most ismét úgy döntött a magyar csapat, hogy kölcsönadja Georgijevicset: a szerb futballista az év végéig – azaz a kazah bajnokság zárásáig – a Hidi Patrikot is soraiban tudó Irtis Pavlodarhoz kerül.

Az Irtis Pavlodar 17 forduló után 14 ponttal (4 győzelem, 2 döntetlen, 11 vereség) a 9. helyen áll a 12 csapatos bajnokságban. Ráfér az erősítés a csapat támadósorára, hiszen az Irtis szerezte a legkevesebb gólt (szám szerint kilencet) eddig a ligában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Eldar Civic
(bosnyák, Sparta Praha – Csehország), Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia), Szécsi Gergő (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Danilo Ihnatenko
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár), Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Haitam Aleesami (norvég, US Palermo – Olaszország), Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Mihajlo Mudrik (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Arszenal Kijev – Ukrajna), Nwankwo Obiora (nigériai, Boavista – Portugália)
Távozók: Böde Dániel (Paks), Fernando Gorriarán (uruguayi, Santos Laguna – Mexikó), Holczer Ádám (Paks), Julian Koch (német, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Dejan Georgijevics (szerb, Partizan Beograd-kölcsön után Irtis Pavlodar – Kazahsztán)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik