FTC: Laczkót nem marasztalják, más távozók is lesznek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.06. 14:25
null
Orosz Pál szerint Thomas Doll munkája az új idényben véglegesen beérik (Fotó: Korponai Tamás, archív)
A Sport Klub Dodzsem plusz című műsorának vendége volt Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója, aki elárulta, folyamatosan tárgyalásban állnak hazai és külföldi játékosokkal, és céljuk, hogy a felkészülés kezdetére (június 16.) a kiszemeltek többségével megegyezzenek. Az elöljáró hozzátette, Laczkó Zsolttal nem hosszabbít szerződést a klub, de Andrei Ionescu és Arsenio Valpoort is távozhat a csapattól.

 

Orosz Pál elmondta, Julian Jenner távozása az edzők és a klubvezetők közös döntése, de a holland szélső, Aleksandar Jovanovic és Ulysse Diallo mellett is lesznek még olyanok, akik elhagyják az együttest. Laczkó Zsolttal nem hosszabbít szerződést a Ferencváros, de Arsenio Valpoort és Andrei Ionescu szerződése is lejár, s hozzájuk sem ragaszkodik foggal-körömmel a fővárosi csapat.

A vezérigazgató kifejtette, külföldi és hazai játékosokkal egyaránt tárgyalásban áll, neveket nem szeretne említeni, de a felkészülés kezdetére, június 16-ra szeretnének a lehető legtöbb kiszemelttel megállapodni. A korai rajttal kapcsolatban a sportvezető elárulta, hogy a magyar válogatottban számításba vett Dibusz Dénes és Bosnjak Predrag egy héttel később csatlakozik a társakhoz.

Orosz szeretné, ha az Európa-ligában minél messzebb jutna a Ferencváros, amellyel szemben a következő idényben elvárás a bajnoki cím. Az elöljáró megítélése szerint Thomas Doll munkája az előttünk álló szezonban fog beérni.

Hozzátette, az évadban 11 gólt szerző Böde Dániellel elégedett, és leszögezte, hogy nem a helyére, hanem mellé szeretnének igazolni egy támadót. Orosz kiemelte még a csapatkapitány Gyömbér Gábor, valamint a HLSZ-nél az idény legjobbjának megválasztott Leonardo teljesítményét.

Ami a stadionavatót illeti, Orosz elmondta, hogy a tárgyalások végén járnak, hamarosan bejelentik az ellenfelet, de az biztos, hogy nagynevű csapat érkezik. Az új ferencvárosi aréna nyitó meccsére augusztus 10-én kerül sor.

A sportvezető megjegyezte, az átadás előtt álló stadion névhasználati jogáról nem ő hivatott dönteni, de van az a pénz, amiért értékesítenék. Az utánpótlásképzést nemzetközi szintűnek ítélte meg, s reményei szerint néhány éven belül kikerül az akadémiáról olyan játékos, aki az első csapatban meghatározó szerepet fog betölteni.

Legfrissebb hírek

Csaknem négy hónapos szünet után állhat újra a tabella élére csütörtök este a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.03. 10:33

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Következik a második magyar rangadó az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.11.28. 10:45

Varga Barnabás a Fener kapuját is bevette, a Ferencváros pontot szerzett Isztambulban

Európa-liga
2025.11.27. 20:43

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19
Ezek is érdekelhetik