FTC: Fiola elismerte, hallott a zöld-fehérek érdeklődéséről

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2016.05.04. 06:58
Fiola Attila, a labdarúgó NB I-től elbúcsúzó Puskás Akadémia védője elismerte, hallott a Ferencváros érdeklődéséről, de a nyáron az lesz az elsődleges célja, hogy légiósnak álljon.

A PAFC kiesett az első osztályból, ám igencsak meglepő lenne, ha a védő az NB II-ben szerepelne a következő szezontól. A Nemzeti Sport Online információja szerint erre nem is kerül sor, idehaza a Ferencváros látná szívesen a hátvédet.A Nemzeti Sport Online információja szerint erre nem is kerül sor, idehaza a Ferencváros látná szívesen a hátvédet.

„Én is hallottam a bajnokcsapat érdeklődéséről, de konkrétumról nem számolhatok be – mondta Fiola Attila a Nemzeti Sportnak. – Korábban is mondtam, jelentős céljaim vannak, az Európa-bajnokság után szeretném kipróbálni magam légiósként, nagy álmom, hogy Németországban vagy Angliában játszhassak. Persze sok függ attól, hogy miként teljesít a válogatott és persze én a franciaországi kontinenstornán, ha minden jól alakul, talán több ajánlat közül válogathatok.”

„Amikor döntenem kell, biztosan nem az anyagiakon múlik majd az üzlet megkötése, azt kell szem előtt tartanom, hogy rendszeresen futballozzak. De ez még odébb van… Még másfél évig él a szerződésem a klubommal, vagyis az érdeklődő csapatnak a Puskás Akadémiával is meg kell állapodnia. Meglátjuk, mit hoz a jövő – nagyon bántja még a lelkem, hogy kiestünk az NB I-ből."

„A KLUB HÁTTERE ÉS ÉS KÖLTSÉGVETÉSE ALAPJÁN ELŐRÉBB KELLETT VOLNA VÉGEZNÜNK” – FIOLA BŐVEBBEN BESZÉL A KIESÉS OKAIRÓL A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Soroksár), Csilus Tamás (Kisvárda), Haris Attila (Soroksár), Kunsági Roland (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Fiola Attila (Puskás AFC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Vida Máté (Vasas)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, lejár a szerződése, visszavonul), Roland Lamah (belga, lejár a szerződése), Nagy Ádám

Legfrissebb hírek

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
2 órája

Női NB I: az FTC legyőzte az ETO FC-t, és visszaállt az élre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 22:33

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Wayne Rooney: Robbie Keane helyében nem hagynám el a Ferencvárost a Tottenhamért

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 11:57

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25

Carlos Vicens: A játék képe is fájhat, de a Bragánál senki sem adhatja fel!

Európa-liga
2026.03.13. 09:19

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Bravúr a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.03.13. 00:43
Ezek is érdekelhetik