FTC: ezért sürgős a Bolognának Nagy Ádám megszerzése

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2016.07.13. 06:49
null
Bolognai újságírók szerint biztos, hogy Nagy Ádám a Serie A-ban szereplő klubnál folytatja (Fotó: Hegedüs Gábor)
Könnyen előfordulhat, hogy már szerdán bemutatja a Bologna Nagy Ádámot, akit egyes források szerint 3.5, más hírek szerint (prémiumokkal együtt) 4-5 millió euróért vásárol meg a Ferencvárostól. Erről helyi lapok újságírói erősítették meg a Nemzeti Sportot, s azt is elmondták, miért lenne sürgős a középpályás megszerzése.

Korábban arról is írtunk, hogy Nagy Ádám szerződtetését hétfőn jelenti be a Bologna, és bár ez elmaradt, minden jel arra utal, hogy csak idő kérdése a 21 éves középpályás bemutatása. A klub már szobát is foglalt állandó szálláshelyén a magyarnak.

„Láttam már egyet s mást a játékospiacon, így amíg nem vagyok szemtanúja annak, hogy a futballista magára húzza a csapat mezét a nyilvános bemutatáson, óvatosan kezelem a híreket – mondta a Nemzeti Sportnak Daniele Labanti, a Corriere di Bologna munkatársa. – Ettől függetlenül Nagy Ádám szerződtetése már-már biztos, a vita tudomásunk szerint már elsősorban a prémiumokról zajlik a Bologna és a Ferencváros között. Az átigazolás alapdíja 3.5 millió euró körül van, ehhez jönnek hozzá a különböző járulékos tételek a futballista és a csapat sikeres szereplésétől függően."

A NAGY ÁDÁMMAL KAPCSOLATBAN EDDIG SZÓBA KERÜLŐ KLUBOK LISTÁJA
Chelsea, Liverpool, Leicester City, Southampton – Anglia; Freiburg, VfB Stuttgart, Hamburg – Németország; Bologna, Palermo – Olaszország; Benfica, Braga – Portugália; Trabzonspor – Törökország; Marseille – Franciaország; Rapid Wien – Ausztria; Olympiakosz Pireusz – Görögország; Sevilla, Valencia – Spanyolország

A következő szezonban a Serie A középmezőnyét megcélzó Bolognánál abszolút alapemberként számítanak a 11-szeres válogatott játékosra, akire a közhiedelemmel ellentétben nem az Európa-bajnokságon figyeltek fel.

„Május óta érdeklődik a Bologna Nagy Ádám iránt, és az Eb-n mutatott nagyszerű teljesítménye csak megerősítést jelentett, valóban jó ötlet az átigazolása – folytatta az olasz lap képviselője. – Hozzátartozik a történet hátteréhez Amadou Diawara botránya, a guineai légiós ugyanis nem jelent meg az edzőtáborban, így a vezetők számára pótlása hirtelen húsba vágó kérdéssé vált. Roberto Donadoni vezetőedző az ő helyére kívánja beépíteni a csapatba az újonnan érkezőt, és mivel minden bizonnyal ragaszkodik az általa olyannyira kedvelt 4–3–3-as hadrendhez, a magyar futballista valószínűleg az Andrea Pirlóéhoz hasonló, középső, szervező középpályás posztján szerepel majd."

Mint arról már a La Gazzetta dello Sport cikke alapján beszámoltunk, a Bologna által tervezett megállapodás öt évre szól, a fiatal légiós fizetése információink szerint idényenként 500 ezer euró lesz. Az Il Resto del Carlino című helyi újság Bolognára „ráállított" futballszakírója – kollégájával ellentétben – nem 3.5 millió, hanem 4-5 millió eurós vételárról tud, ellentmondás azonban nincs, hiszen a prémiumokkal együtt az alapösszeg is feltornászható a második változatig.

„Azért is kell Donadoninak egy megbízható, az egész idény során bevethető középpályás, mert a télen az Afrikai Nemzetek Kupája miatt le kell mondania például az algériai Safir Tajderről” – magyarázta Marcello Giordano, a lap munkatársa.

A portugál Record a szerdai számában arról ír, hogy a tárgyaló felek mindenben megegyeztek, így Nagy Ádám szerda délelőtt már orvosi vizsgálaton vesz részt a Bolognánál.

Értesülésünk szerint Kádár Tamást, a Lech Poznan futballistáját is kinézte magának a Serie A-s csapat, a bolognai újságíró azonban elmondta, jelenleg 11-12 védő szerepel a játékoskeretben, és Donadoni világossá tette, ha erősít is hátvéddel, csak más labdarúgó eladása után és kizárólag a július 25-ig tartó edzőtáborozás befejeztével.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, legutóbb kölcsönben Brentford – Anglia)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csernik Kornél
Kiszemeltek: Bese Barnabás (MTK), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Stieber Zoltán (Hamburg, a tavasszal kölcsönben Nürnberg – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim, a tavasszal kölcsönben Hannover 96 – Németország), Rafael van der Vaart (holland, Real Betis – Spanyolország)
Távozók: Hodgyai László (szabadon igazolható), Kunsági Roland (soroksági kölcsön után ETO FC Győr), Roland Lamah (belga, lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Crvena zvezda – Szerbia, Egyesült Államok, Katar, Kína),
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár, ismét kölcsönbe), Csilus Tamás (Soroksár), Silye Erik (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Böde Dániel (érdeklődik iránta: Hapoel Beer-Seva – Izrael), Nagy Ádám (érdeklődnek iránta: Chelsea, Liverpool, Leicester City, Southampton – Anglia; Freiburg, Hamburg, Stuttgart – Németország; Bologna, Palermo – Olaszország; Benfica – Portugália, Trabzonspor – Törökország; Marseille – Franciaország; Rapid Wien – Ausztria; Olympiakosz Pireusz – Görögország; Sevilla, Valencia – Spanyolország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik