FTC: első hely, két gól, három pont, háromezer(egy?) bajnoki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.03. 20:22
null
Gera és Hajnal pihegős duettje (Fotó: Koncz György)
A Ferencváros fordított odahaza a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó NB I tizenegyedik fordulójának záró mérkőzésén, és így a zöld-fehérek három ponttal ünnepelték 3000. (vagy 3001.) bajnoki találkozójukat. Véget ért az újjászervezett bajnokság első harmada is ezzel a találkozóval: a zöld-fehérek elől igen nehéz lesz megszerezni ebben az idényben az aranyérmet.

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ

Ferencváros–Honvéd 2–1 (Hajnal 35., Varga R. 39., ill. Youla 9.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Thomas Doll három védővel állította ki a Ferencvárost a klub történetének 3000. (vagy 3001.) bajnoki mérkőzésére, a Budapest Honvéd ellen, és a kispestiek a találkozó elején kihasználták a zöld-fehér védelem „dadogását": Gazdag Dániel még kihagyott egy ordító ziccert, de Michal Nalepa hibája után Souleymane Youla már nem kegyelmezett. 0–1!

Teljesen visszahúzódott a vezetés megszerzése után a Honvéd, és ugyan sokáig nem tudtak mit kezdeni a kispesti fallal a hazaiak, nem tudtak egészen a szünetig koncentrálni a honvédosok, így előbb Hajnal Tamás (1–1), majd Varga Roland (2–1) használhatott ki egy-egy méretes védelmi hibát.

Élvezetes első félidőt láthattunk a középső szakasz üresjáratai ellenére is, ellenben a fordulás után közel fél órát kellett várnunk a következő helyzetre, ekkor Gera Zoltán fejelt közelről nem sokkal a kapu mellé. A két vezetőedzőn nem múlott, egymás után küldték pályára a csereembereket (először éppen a gólszerzők jöttek le, bár Hajnal és Youla sérülés miatt), de ez sem segített.

Gera kihagyott még egy helyzetet a hajrá előtt, a Honvédnek esélye sem volt az egyenlítésre: megnyerte az újjászervezett bajnokság első harmadát a Ferencváros, és immáron 31 bajnoki mérkőzés óta veretlen – beállítva az 1966–1967-es nagy szériát, és már csak az 1968–1969-es (34) és az 1931–1932-es (36) van hátra.

Bár a hátra mostanában inkább az előre jellemzi idehaza a Fradit.

És még valami: a hivatalos adatok szerint 9037-en szurkoltak a helyszínen a csapatoknak, amivel megdőlt az egymérkőzéses látogatottsági csúcs a 2015–2016-os idényben. Az NB I abszolút nézőrekordja is e két csapat nevéhez fűződik, pontosabban 1955-ös „kiadásukéhoz": az akkor még Budapesti (és nem Budapest) Honvéd és a szintén Budapesti Kinizsi 0:0-ra végződő meccsére a mostaninál több mint tízszer többen, 98 ezren látogattak ki a Népstadionba.

Micsoda idők voltak azok!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 10 1 22–4 +18 31
2. Szombathelyi Haladás 11 4 6 1 9–7 +2 18
3. Paksi FC 11 4 4 3 13–8 +5 16
4. MTK Budapest 11 4 4 3 14–10 +4 16
5. Budapest Honvéd 11 4 4 3 15–13 +2 16
6. DVSC-Teva 11 4 4 3 13–13 0 16
7. Videoton FC 11 4 7 11–15 –4 12
8. Diósgyőri VTK 11 3 3 5 13–21 –8 12
9. Újpest FC 11 2 6 3 13–14 –1 12
10. Puskás Akadémia FC 11 2 5 4 11–13 –2 11
11. Vasas FC 11 3 1 7 9–14 –5 10
12. Békéscsaba Előre 11 2 2 7 9–20 –11 8
NB I, 11. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Október 3., szombat
18.00 DVTK–Haladás 1–1
Iványi Zoltán
18.00 DVSC–Újpest 1–1Farkas Ádám
18.00 Békéscsaba–MTK 1–1Karakó Ferenc
18.00 Videoton–Puskás Akadémia 3–2
Erdős József
18.00 Vasas–Paks 1–2
Bognár Tamás
20.30 Ferencváros–Honvéd 2–1Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik