FTC: Dollnak fő a feje – nem tudja, ki játszhat a Mezőkövesd ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 15:27
null
Doll nincs könnyű helyzetben (Fotó: Veres Viktor)
Az FTC a listavezető Mezőkövesdet fogadja vasárnap a labdarúgó NB I harmadik fordulójában. A találkozó előtt Thomas Doll vezetőedzővel és a bombaformában futballozó Varga Rolanddal beszélgettünk.

 

A szezonkezdet óta ez az első hét, hogy a Ferencvárosnak nem kellett nemzetközi kupamérkőzést játszania, ennek ellenére Thomas Doll nincs könnyű helyzetben, hiszen sérülések nehezítik meg a munkáját.

„Improvizálnom kell, ugyanis fogalmam sincs, hogy vasárnap ki tud egyáltalán pályára lépni. Ezen agyalok most a legtöbbet. Leandro, Lovrencsics Gergő, Otigba, Sternberg és Bőle Lukács sem áll a rendelkezésemre. Tényleg van néhány kérdőjel, főleg a védelemben.”


Mint elmondta, már az Újpest elleni, 2–2-es döntetlennel véget ért derbi előtt is emiatt főtt a feje, hiszen előtte Koch és Varga Roland egész héten nem edzett, míg Janek Sternberg az utolsó tíz napon nem készült a csapattal. Böde Dánielnek pedig még nem volt három teljes értékű edzése.

A német balhátvéd a hivatalos Instagram-oldalán arról számolt be, hogy négy-hat hét kihagyás vár rá.

Not my best day I think I will be back in 4-6 weeks. Shit happens and life goes on #staypositive #fradi #hajrafradi #nike @nike #js37

394 Likes, 14 Comments - Janek Sternberg (@janek_sternberg37) on Instagram: "Not my best day I think I will be back in 4-6 weeks. Shit happens and life goes on..."



„Ezért is volt annyi egyéni hibánk. Elvesztettük néhány esetben a koncentrációt, és szükségtelen labdavesztéseink voltak. Ezeket kell megszüntetnünk, mert gyakorlatilag ezzel meghívjuk a kapunk elé az ellenfelet. A legjobb nyilván az lenne, ha mindenki folyamatosan tudna edzeni, hiszen a koncentrációt, az erőnlétet, a robbanékonyságot csak az edzésen tudja megszerezni a játékos. Ezért is videóztunk szerdán nagyon hosszan, hogy tanuljunk a konkrét szituációkból, megmutattuk a játékosoknak a jó vagy éppen a hibás megoldásokat is.”

Ugyanakkor hozzátette: meglátása szerint az Újpest ellen már volt karaktere a csapatnak, hiszen kétszer is felállt hátrányból.

„Ezért is gondolom úgy, hogy a tabella most még nem fontos. Ahogy visszatér mindenki, csapatként stabilizálódunk, megtaláljuk a ritmust, és jönnek a győzelmek. Csak magunkkal kell foglalkoznunk és nem a Mezőkövesddel vagy azzal, hogy mindkét meccsét megnyerte eddig.”

A találkozón kulcsfigura lehet Varga Roland, aki bombaformában kezdte a szezont, hiszen a legutóbbi hét tétmeccsén hét gólt szerzett.

„Sokat számít, hogy fejben helyretettem magam – mondta el a szélső. – Tényleg megtanultam kezelni a dolgokat. Megpróbáltam mindig kiszűrni azt, ami korábban nehézséget okozott. Ugye volt egy időszak, hogy nem játszottam, aztán megsérültem, nem volt egyszerű visszajönni, idő kellett, de azóta jó minden. Van, aki könnyebben túlteszi magát a dolgokon, van, aki kevésbé, én utóbbihoz tartoztam, de ez megváltozott.”

Az előttük álló meccsel kapcsolatban elmondta: nem számít arra, hogy az éllovas Mezőkövesd lerohanja őket.

„Biztosan lesznek lehetőségeink, amelyeket ki kell használnunk. Ha sikerül, akkor megnyerjük a mérkőzést, ha nem, akkor megnehezítjük a dolgunkat…”

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
Július 29., szombat

18.00: Paksi FC–Debreceni VSC
18.00: Haladás–Diósgyőri VTK (Tv: Duna World)
20.30: Budapest Honvéd–Balmazújváros (Tv: Duna World)
Július 30., vasárnap
18.00: Vasas FC–Puskás Akadémia FC
18.00: Videoton FC–Újpest FC
18.00: Ferencváros–Mezőkövesd (Tv: Duna World)

AZ ÁLLÁS
1. Mezőkövesd Zsóry FC 2 2 5–3 +2 6
2. Videoton FC 2 1 1 4–2 +2 4
Diósgyőri VTK 2 1 1 4–2 +2 4
Budapest Honvéd 2 1 1 4–2 +2 4
5. Vasas FC 2 1 1 1–2 –1 3
Szombathelyi Haladás 2 1 1 1–2 –1 3
7. Újpest FC 2 2 4–4 0 2
8. Ferencvárosi TC 2 2 3–3 0 2
9. Paksi FC 2 1 1 4–5 –1 1
10. Balmazújváros 2 1 1 1–2 –1 1
11. Puskás Akadémia FC 2 1 1 2–4 –2 1
12. Debreceni VSC 2 2 1–3 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik