FTC: Doll szerint a végsőkig elmentek Pavlovic ügyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 11:07
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője egy regionális német lapnak elmondta, a végsőkig elmentek Mateo Pavlovic megtartásáért, de így sem tudtak megegyezni a Werder Bremennel. A Bundesliga-csapatnál erős túlkínálat van a belső hátvéd pozíciójában (jelenleg hatan vannak a keretben), Doll nagyon izgatott Pavlovic jövője miatt, véleménye szerint a játékos sokat fejlődött a Fradiban.

„Mateónak minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy jó belső védő legyen. Gyors, dinamikus, jól fejel, elegáns stílusban fut, és a passzai is okosak – mondta Thomas Doll a 196 cm magas játékosról a Kreiszeitungnak. – Jobb képességei nem is igen lehetnének. Vasárnap beszéltünk telefonon, és újra köszönetet mondott a közös munkáért." Thomas Doll a 196 cm magas játékosról a Kreiszeitungnak. – Jobb képességei nem is igen lehetnének. Vasárnap beszéltünk telefonon, és újra köszönetet mondott a közös munkáért."

„Kezdetben bátortalan volt, de idővel egyre több lett az önbizalma, és taktikailag is sokat fejlődött. Teljesen stabilizálta a hátsó alakzatunkat. Ezért is mentünk el a végsőkig, hogy megtartsuk" – tette hozzá a német szakember, aki izgatottan várja, hogyan alakul Pavlovic jövője, ki tudja-e magából hozni a maximumot.

„Mint Sebastian Vettel. A kész Ferrari ott áll, csak arra van szüksége, hogy vezethesse" – érzékeltette a helyzetet Doll egy hasonlattal.

Maga Pavlovic reméli, hogy meg tud ragadni a Werdernél. Thomas Eichin, a csapat menedzsere úgy fogalmazott, eljött a védő ideje, hogy megmutassa, mennyit fejlődött.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek: Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Sevilla – Spanyolország)

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Tarczy Pál (szabadon igazolható), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár),

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár), Ugrai Roland (érdeklődik iránta: Békéscsaba, Paks),
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik