FTC: Császy szerint hamis vád gyanúja merülhet fel a Fradi-pálya ügyében

MTI MTIMTI MTI
2011.04.01. 19:29
Címkék
A Legfőbb Ügyészséghez fordult Császy Zsolt, hogy a Fradi-pálya értékestésével kapcsolatban ellene tett feljelentés tartalmát megismerje, mert a nyilvánosságra került információk alapján álláspontja szerint hamis vád és hivatali visszaélés alapos gyanúja merülhet fel – derült ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt jogtanácsosa MTI számára adott pénteki nyilatkozatából.

Mint arról az MTI csütörtökön hírt adott, az MNV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen a Fradi-pálya adásvételének ügyében.

Az MNV tájékoztatása szerint az ügyben indított vizsgálat megállapította, hogy a vevő adásvételi szerződésben foglalt stadion-felújítási kötelezettsége többek között azért nem teljesült, mert a szerződés nem tartalmaz az MNV javára semmilyen erre vonatkozó biztosítékot.

Múlt pénteken Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tett feljelentést az ügyben a Legfőbb Ügyészségen hűtlen kezelés gyanúja miatt Tátrai Miklós, az MNV volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt jogtanácsosa ellen, mivel álláspontja szerint a „jogszabályon alapuló kötelezettségeik megszegésével, biztosítékok nélküli szerződéskötéssel” 1.2 milliárd forint (plusz áfa) kárt okozhattak a magyar államnak.

Császy Zsolt a személyét érintő feljelentésekkel kapcsolatban közölte, az MNV csütörtöki, ismeretlen tettesek ellen tett büntetőfeljelentéséről értesülve azonnal felajánlotta írásban segítségét a vagyonkezelőnek az értékesítési tranzakció résztvevőinek azonosításához. A Fradi-pálya értékesítésével kapcsolatban leszögezte, hogy a 2008-as szerződést, amely a megkötését követően mindenki számára nyilvánossá vált, a közvetlen érintettek jelentős sikerként értékelték, hiszen utolsó pillanatban mentette meg a ferencvárosi labdarúgást a fizikai megsemmisüléstől.

A kiírásra egyetlen pályázó jelentkezett, teljesítve a feltételeket, így az állam nem volt alkupozícióban. A vevő az állam felé minden, a szerződésben vállalt anyagi kötelezettségét teljesítette, közel 5 milliárd forintot kifizetve. Az állam viszont az őt megillető ellenértéknek mintegy 2.3 milliárd forintnyi részét közvetett módon az FTC támogatására fordította, ami egy burkolt költségvetési támogatás.

„Valójában nem a felújítási kötelezettség garanciáit, hanem ezt a döntést lehetne támadni” – véleményezte, hangsúlyozva, hogy az értékesítés sportpolitikai megállapodás értelmében köttetett, amelyben egy jogtanácsosnak csak végrehajtó szerepe lehetett.

Császy Zsolt kijelentette, amennyiben a feljelentés iratainak megtekintése után megalapozottnak tartja a hamis váddal és hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanúját, feljelentést tesz a felelősökkel szemben, mert meggyőződése, hogy Magyarországon nem lehet következmények nélkül alaptalanul vádaskodni.

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
25 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
55 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
1 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a hajrára fordulva még mindig vezetnek két góllal a norvégok

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája