FTC: az ukrán légiós azért jött, hogy csoportkörben játsszon

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2019.07.29. 07:23
null
Olekszandr Zubkov((Fotó: Balogh László)
Olekszandr Zubkov, a Ferencváros nyáron igazolt ukrán labdarúgója a poros téren focizott, a máltai Valletta elleni BL-selejtező kapcsán pedig rendkívül optimista, szerinte csakis a továbbjutás jöhet szóba.

 

– Doneck város Makijivka nevű részén nőtt fel. Milyen volt az élet gyerekként arrafelé?
– Makijivka gyakorlatilag Doneck keleti része, évekkel ezelőtt külön város volt, mára egybeolvadt a két rész – felelte Olekszandr Zubkov, a Ferencváros nyáron szerződtetett ukrán szélsője. – Ahogy akkoriban nagyjából minden velem egykorú fiút, engem is csupán a labdarúgás érdekelt. Iskola után siettünk haza, a négyemeletes házblokkok között volt egy poros pálya, délutánonként ott rúgtuk a labdát.

– Igaz, hogy édesapja gyakran ott állt a pálya szélén?
– Apám sohasem futballozott, de nézni nagyon szerette a játékot. A családunkban senki sem sportolt profi szinten, ebből a szempontból én vagyok az első. Szóval apám gyakran lejött a térre, és nézett bennünket, mígnem tízéves koromban megfogta a kezemet, beültetett maga mellé az ütött-kopott autónkba, és meg sem állt velem az első klubig. Bekopogtunk az öltözőbe, és ott maradtam edzésen.

– Azonnal meggyőzte az edzőt?
– Azt nem tudom, de másnap újra edzésre kellett mennem. Aztán, ahogy telt az idő, úgy lépkedtem előre a szamárlétrán, Doneckben egy másik, nagyobb klubhoz kerültem, majd átigazolt a Sahtar. A tévében is egyre több futballt néztem, végül azon kaptam magam, semmi más nem érdekel, csak a labda.

– Mostani edzőjét, Szerhij Rebrovot is nézte a mérkőzéseken?
– Mi az, hogy! Őt mindenki ismeri Ukrajnában. A válogatott meccseit sohasem hagytam ki, az Andrij Sevcsenko, Szerhij Rebrov párost senkinek sem kellett bemutatni.

– Edzőként milyennek tartja Szerhij Rebrovot?
– A Dinamo Kijevvel bajnoki címet szerzett, odahaza mindenki elismeri a munkáját. Mielőtt a Ferencvároshoz szerződtem, nem ismertem őt személyesen, de mondhatom, nem csalódtam benne. Igazi profi, aki semmit sem bíz a véletlenre. Alapos ember, velem is gyakran elbeszélget, mit vár tőlem, az egyes szituációkban hogyan kell helyezkednem, hová kérjem a labdát, mikor induljak be. Jó a kapcsolata velünk, játékosokkal. Megtartja a két lépés távolságot, de ez így van rendjén.

Lendületesen! A Fradi szélsője szeretné faképnél hagyni a máltai védőket (Fotó: Tumbász Hédi)
Lendületesen! A Fradi szélsője szeretné faképnél hagyni a máltai védőket (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Gyaníthatóan BL-ellenfelük, a Valletta futballját is alaposan elemezték.
– Az első találkozó előtt az ellenfelünk számomra némileg ismeretlen volt, hiszen a máltai futball nem tartozik Európa élvonalához, de a szakmai stáb remekül feltérképezte, minden részletre rávilágított.

– Elégedett az első mérkőzésen elért három egyes győzelemmel?
– Jól játszottunk, kézben tartottuk az összecsapást, mindössze az első öt-tíz percben aludtunk el, és az utolsó néhány percet szúrtuk el. A hajrában kapott gól miatt szomorúak voltunk. Végül is nem bánom, mentünk előre, szerettük volna megszerezni a negyedik gólunkat, amivel végképp eldőlhetett volna a továbbjutás. Ez is csak azt bizonyítja, bátor csapat vagyunk. Rendben, nem jó, hogy gólt kaptunk, de ez van – kockáztattunk, így jártunk. Így is mi vagyunk a párharc esélyese, sorsunk a saját kezünkben van. Nincs más dolgunk, mint Máltán is megmutatni, hogy eredményesebbek és így jobbak vagyunk.

– A máltai játékosok Budapesten sem adták könnyen a bőrüket. Nehezebb visszavágóra számít?
– Idegenben mindig nehezebb játszani, és nem örülök annak sem, hogy műfüves pályán lesz a második találkozó. Felesleges kifogásokat keresni, kétgólos előnnyel utazunk Máltára, szó sem lehet másról, mint továbbjutásról.

– A nyáron miért választotta a Ferencvárost?
– Nem titok, Szerhij Rebrov hívó szava döntő volt. Mindig is szerettem volna magamat külföldön kipróbálni. Ez volt az álmom, alig múltam el huszonkét éves, máris megadatott ez a lehetőség. Azért jöttem Magyarországra, hogy bajnok legyek, s bejussunk valamelyik európai kupa csoportkörébe.

– Igaz, hogy párja odahaza Ukrajnában legalább olyan népszerű, mint ön?
– Annának rengeteg követője van a világhálón. A közelmúltban Párizsban jegyeztem el, romantikus alkat, gondoltam, meglepem, és az Eiffel-torony lábánál térdre ereszkedve kértem meg a kezét. A hatás nem maradt el... Budapestet máris nagyon megszerettük, nem olyan régen találtunk megfelelő lakást magunknak, szép lassan felfedezzük a várost. Anna pontosan tudja, milyen fontos nekem a labdarúgás. Mára az egyik legnagyobb szurkolóm lett, nem lehet kérdés, a Valletta elleni mérkőzést ő is nézi a televízióban.

Párizsban térden állva kérte meg a menyasszonya, Anna kezét
Párizsban térden állva kérte meg a menyasszonya, Anna kezét
OLEKSZANDR ZUBKOV NÉVJEGYE
Nemzetisége: ukrán
Kora: 22 éves
Posztja: szélső
Eddigi klubjai: Sahtar Doneck (2016–), FK Mariupol (kölcsönben, 2018–2019), Ferencváros (kölcsönben, 2019–)
Eddigi sikerei: UEFA Ifjúsági Liga-döntős (2015), 2x ukrán bajnok (2017, 2018), 3x Ukrán Kupa-győztes (2016, 2017, 2018)
BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR
VALLETTA (máltai)–FERENCVÁROS
Időpont: július 30., kedd, 20 óra
Tv: Duna Tv, m4sport.hu
Helyszín: Ta'Qali, Centenáriumi Stadion
Az első mérkőzésen: 1–3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik