FTC: Az álláspontok nincsenek messze egymástól - László Csaba

2011.08.18. 09:57
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla, László Csaba az egyik jelölt a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjára. A történet most folytatódhat. László kedden találkozott a Fradi-vezérkarral. Kubatov Gábor és Orosz Pál hívta fel az edzőt, hogy találkozzanak, üljenek le, beszéljenek a jövőről. Mindkét fél elmondta a magáét, és ugyan nem állapodtak meg semmiben, de úgy álltak fel az asztaltól: hamarosan találkozunk.

„Amikor Prukner Lászlótól elköszöntek az Üllői úton, nem sokkal később csöngött a telefonom – mondta László Csaba a Nemzeti Sportnak. – Bevallom, jólesett, hogy gondoltak rám a Fradi vezetői, örömmel találkoztam velük. Mondhatom, rendkívül korrekt tárgyalópartnert ismertem meg Kubatov Gábor és Orosz Pál személyében. Az első pillanattól kezdve éreztem rajtuk, hogy felelősséggel gondolkodnak a klub jövőjéről, nem akarnak elkapkodott döntést hozni. Hosszasan beszélgettünk, nekem voltak feltételeim, amelyeket ők tudomásul vettek. Mert nem tagadom, a Fradi fontos szerepet tölt be az életemben, egyrészt gyerekkorom óta rajongok a klubért, másrészt az Üllői úton kaptam meg életemben először, hogy profi együttest irányíthassak edzőként. Ezt, úgy gondolom, most viszonozhatom a klubnak, amely nehéz helyzetben van. Az álláspontok nincsenek messze egymástól, s ha minden jól alakul, ha a vezetők is figyelembe veszik, amit én kértem, akkor jövő vasárnap, a Vasas elleni rangadón már én ülök a csapat kispadján."

 

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
4 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
5 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
5 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
5 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
5 órája