FTC: A játékosok egyre jobban tudják, mit várok tőlük – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.30. 21:56
A fradi.hu interjút készített Thomas Doll-lal, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzőjével a valenciai edzőtáborban. A német mester beszélt az ott folyó munkáról, Gera Zoltán hiányáról, az újonnan érkezőkről, az edzőmeccsekről, a tavaszi célokról, az egészséges rivalizálásról.

Az edzőtáborról:

„Ez egy nagyszerű edzőtábor volt. Nagyon fontos volt, hogy Gera Zoltánt leszámítva minden játékosunk itt lehetett. Zolit pedig már nem kell beintegrálni a csapatba, automatikusan tudja a feladatát, úgyhogy nem olyan nagy gond, ha egy bő hétig nem lehet az együttessel. A többiek mind itt voltak, jól megismerhettük egymást az új játékosokkal is. Jó körülmények között készülhetünk Valenciában, rengeteg játékelemen tudtunk dolgozni, úgyhogy nagyon fontos nyolc-kilenc nap után vagyunk.”

Az újonnan érkezőkről:
„Nagyszerű karakterek vannak a csapatban, így az újaknak viszonylag egyszerű feladatuk van, amikor be kell szokniuk az együttesbe. Jó látni, ahogy az érkezők összebarátkoznak a régebb óta a csapatban játszókkal. Erre a jó csapatszellemre alapozva pedig sokra lehetünk képesek. Nagyszerű játékosok egytől egyig. Holczer Ádám tapasztalt kapus, aki ősszel rendszeresen és jó színvonalon védett. Botka Endre érkezésével jó konkurenciaharc alakult ki a jobbhátvéd pozíciójában, ami mind Endrére, mind Emir Dilaverre motiváló hatással lehet. Ramírez távozása miatt fontos volt, hogy érkezzen egy balhátvéd: Janek Sternberg nagyon ígéretes, fiatal labdarúgó, erősségünk lesz. Julian Koch tapasztalt játékos, aki védekező középpályásként és középhátvédként is bevethető. Bognár István és Kleinheisler László érkezésével a középpályán mindenképpen erősödtünk, több lett a taktikai variáció, és a második hullámból érkező lövéseikkel még veszélyesebbek lehetünk az ellenfél kapujára. Amadou Moutari nagyon gyors labdarúgó, jól cselez, és a Liberec ellen láthattuk azt is, milyen remekül lő.”

Az edzőmeccsekről:
„A felkészülési időszakban még nem az eredmény az elsődleges. Sokat cserélünk 45 vagy 60 perc után, ahogy az ellenfeleink is. Az viszont biztosan a Ferencváros javát szolgálja, hogy ilyen erős csapatok ellen mérkőzhetünk. Biztató jeleket mindenképpen láthattunk ilyen szintű csapatok ellen is: a Liberec ellen az első 60 percben kifejezetten jól játszottunk, kompakt volt a csapat, de a Rapid Wien elleni második félidőben is jó teljesítményt nyújtottunk. Erre a játékra mindenképp építhetünk, és a fiúk is egyre jobban tisztában vannak vele, milyen futballt várok tőlük a pályán.”

A tavaszi célokról:
„Nekünk a bajnoki címért folyó harcról szól a tavaszi idény: az a célunk, hogy az élen végezzünk. Mi vagyunk a címvédők, és noha ősszel nem nyújtottunk jó teljesítményt, mindössze négy pont a lemaradásunk az éllovasokkal szemben. Tudjuk, mit csináltunk rosszul, nagyon sokat dolgoztunk rajta, sok videót elemeztünk ki. Ha az egyéni hibák számát minimalizálni tudjuk, akkor elég pontot tudunk szerezni, hogy meg is szerezzük a bajnoki címet.”

A védőkről:
„Michal Nalepával és Leandróval a védelem közepén tavaly bajnoki címet és Magyar Kupát nyertünk. Az a lényeg, amit az imént is említettem: az egyéni hibák számát kell radikálisan csökkenteni – ez viszont nem csak a középső védőkre vonatkozik, hanem minden pozícióra, ahol ősszel egyszerű szituációkban is komoly hibákat követtünk el. Reméljük, hogy Olli Hüsing jól tud visszatérni a kihagyása után, de ott van még Cukic vagy Julian Koch is, akik szintén tudnak belső védőt játszani.”

A FERENCVÁROS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: január 23. – február 1., Valencia (Spanyolország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 14.: FTC–Tevel 23–1 (Djuricin 7, Böde 5, Bognár 3, Lovrencsics 2, Kundrák 2, Gera, Radó, Csukics, Csernik)
Január 18.: FTC–BKV Előre 5–0 (Pergel 2, Adams, Nalepa, Böde)
Január 21.: FTC–Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai) 0–1
Január 25., Valencia: FTC–Rapid Wien (osztrák) 0–1
Január 28., Valencia: FTC–Slovan Liberec (cseh) 2–3 (Moutari, Böde)
Január 31., Valencia, 15.30: FTC–Sparta Praha (cseh)
Február 4.: FTC–Tatran Presov (Eperjes, szlovákiai)

TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők:
Bognár István (DVTK), Botka Endre (Bp. Honvéd), Julian Koch (német, Fortuna Düsseldorf – Németország), Amadou Moutari (nigeri, Anzsi Mahacskala – Oroszország), Janek Sternberg (német, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, az ősszel kölcsönben Darmstadt 98 – Németország)
Kölcsönből visszatérők: Holczer Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dinko Trebotic (horvát, Bnei Jehuda – Izrael)
Távozók: Busai Attila (DVTK), Csilus Ádám (soroksári kölcsön után Puskás Akadémia FC), Gyömbér Gábor (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Cristian Ramírez (ecuadori, FK Krasznodar – Oroszország)
Kölcsönbe távozók: Jova Levente (Soroksár), Popov Patrik (Soroksár)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Radó András (kölcsönvenné a Haladás), Florian Trinks (német, Erzgebirge Aue – Németország, próbajáték)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik