Geráé az első gól, a Chelsea-é a győzelem az új Fradi-stadionban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.10. 19:22
null
Küzdött a Fradi, de nem sikerült legyűrni az álmosan játszó angolokat (Fotó: Hegedüs Gábor)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a Chelsea-től az új Üllői úti stadion avatóján. A zöld-fehérek új otthonában Gera Zoltán talált be először.

ÖSSZEFOGLALÓ

Komótos tempóban telt az első pár perc, mindkét csapat ismerkedett a körülményekkel. A kapuhoz Busai Attila révén a Fradi került először közel, ám lövése előtt lest követően lendült a láb és pattant fölé a labda.

A folytatás már inkább a Chelsea-ről szólt, Dibusz Dénes mutatott be védéseket, előbb Didier Drogba, majd a friss világbajnok Andre Schürrle lövése után is. Negyed óra után kijött a nyomás alól az FTC, és a 17. percben hazai játékos szerezte meg az új stadion első gólját! Nagy Dániel centerezett tökéletesen jobbról, középen érkezett Gera Zoltán, aki ellépett Kurt Zoumától, és ballal négy méterről a kapuba továbbított a tehetetlen Petr Cech mellett (1–0).

Növelte a tempót José Mourinho csapata, de igazság szerint jól zárt a Fradi védelme és jobban is harapott. Érződött, hogy a zöld-fehérek nagyon bizonyítani akarnak, miközben a londoniak többször inkább egyéni megoldások révén próbáltak meg előre jutni, ez ellen viszont hatásos ellenszer volt a lelkesedés.

Geráé az első gól az új Fradi-szadionban (Fotó: Szabó Miklós)
Geráé az első gól az új Fradi-szadionban (Fotó: Szabó Miklós)

Drogbát egy rossz „talajfogást" követő bokasérülés miatt a 28. percre elveszítette a Chelsea, igaz, Oscarral talán még kombinatívabb lett az angol együttes, ennek ellenére az első félidő a hazaiaké lett elsősorban a játékrész legjobbjaként kitűnő Nagy Dánielnek köszönhetően, aki többször is zavarba hozta a Mourinho-csapat védelmének bal oldalán Filipe Luíst.A szünetben a tömeges cserék következtében alaposan átalakult mindkét csapat, és gyorsan meg is született az egyenlítő gól: Michal Nalepa fejelte le a labdát Ramires elé, aki jobbal levette, ballal lőtt, és tökéletesen lőtt a kapuba 17 méterről. (1–1)

A második játékrészre visszaesett az iram, nagy volt a Chelsea labdabirtoklási fölénye, a Fradi egy-egy kontrával próbálkozhatott, de a támadók képtelenek voltak átjátszani a rendre jó ütemben visszazáró védőket. A 66. percben óriási Chelsea-helyzetet úsztak meg a zöld-fehérek, majd a magyar bajnokikhoz szokott szemnek lenyűgözően gyors Eden Hazard okozott többször is veszélyt, egyik elfutás-beadás akciója után Oscar centikkel maradt le a labdáról.

A 81. percben aztán mégis megszerezte a vezetést a londoni csapat, Cesc Fabregas váltott ütemet, faképnél hagyta a Fradi-védőket, majd 14 méterről Jova Levente mellett a kapuba passzolt. A Chelsea 2–1-re győzött az új Fradi-stadion megnyitóján.

FTC–Chelsea 1–2

Mourinho: Gera nagyon jó karriert futott be Angliában

Doll: Milyen kérdés ez? Persze, hogy beférnék a Chelsea-be!

Gyömbér: Nem vallottunk szégyent, de nagy a különbség

FERENCVÁROS–CHELSEA 1–2
Budapest
, Üllői út, 20 000 néző. V: Vad II.
FERENCVÁROS: Dibusz (Jova, a szünetben, Tarczy 82.) – Nalepa, Mateos, Pavlovic, Bönig (Bosnjak, a szünetben) – Nagy D. (Lauth, 69.), Gyömbér (Kukuruzovic, a szünetben), Csukics (Havojic, a szünetben), Busai (Batik, a szünetben) – Gera (Ugrai, a szünetben), Böde (Nagy D., a szünetben, Csilus Á., 73.). Vezetőedző: Thomas Doll
CHELSEA: Cech (Schwarzer, a szünetben) – Filipe Luís (Fabregas, a szünetben), Zouma (Van Ginkel, 79.), Christensen, Azpilicueta (Moses, 68.) – Ramires (Hazard, 61.), Mikel (Matics, 61), Schürrle (Ivanovics, a szünetben) – Drogba (Oscar, 29.), Torres (Diego Costa, a szünetben), Willian (Szalah, a szünetben, Aké, 79.). Menedzser: José Mourinho
G: Gera (17.), ill. Ramires (51.), Fabregas (81.)

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: ITT A VÉGE! A Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a Chelsea-től az új Üllői úti stadion avatóján.

90+2. perc: Diego Costa is lőhetett volna még egyet, de elpörgetett a kapufa mellett a brazilból lett spanyol.

90. perc: Két perc a ráadás.

89. perc: Egy helyzet persze belefér, Moses tekert középre, bent Fabregas fejelte el Oscar elől a labdát.

87. perc: Köszönik szépen a londoniak, ők már ülnének is a repülőre, nem fogják megerőltetni magukat a végére.

84. perc: Hátul megy a tili-toli, a Chelsea-nek tökéletes ez az eredmény, a Fradi pedig láthatóan kezd kimerülni.

81. perc: VEZET A CHELSEA! Fabregas indult meg a sarokból, majd miután négy ferencvárosi védőn is átcselezte magát, az elfekvő Jova mellett a kapuba passzolt jobbal, 14 méterről.

79. perc: Van Ginkel és Aké is bejön, Zouma és Salah a padon.

78. perc: Mateos nincs barátságos hangulatában, Diego Costa lökése után a brazil arcába magyaráz a spanyol.

77. perc: Nalepa most jókor, jó helyen, Oscar elől kellett megint kiszedni a labdát.

75. perc: Lauth is előkapta a névjegyét, Oscart döngölte a földbe a német, a sárga még mindig a zsebben.

73. perc: A szünetben beállt Nagy Dominik is megsérült, Csilus a helyén.

69. perc: Nagy Dániel is elköszönt egy időre az új stadion gyepétől, a helyén Lauth.

68. perc: No, csak bejön Moses, a szélső Azpilicuetát váltotta.

67. perc: Moses is jönne, de előbb még egy bedobás…

66. perc: KAPUFA! Jova tolta ki a lécre a labdát egy szöglet után, egyre keményebben nyom a Chelsea.

64. perc: A labdabirtoklásban teljes a Chelsea-fölény, szerencsére azonban így sem sok helyzete van a londoni együttesnek.

61. perc: Újabb cserék, Ramires és Mikel le, Hazard és Matics be.

60. perc: Hazard készülődik már a vonal mellett, nem lesz egyszerű a vége…

58. perc: Oscar még nem pörgött fel a második félidőre, a tizenegyespontról lőhetett volna a brazil, de rengeteget várt, el is vették tőle a labdát.

55. perc: A második félidőt láthatóan komolyabban veszik az angolok, szinte labdába sem tudnak érni most a zöld-fehérek.

51. perc: OTT AZ EGYENLÍTÉS! Nalepa fejelte le a labdát Ramires elé, aki egyet még állított, majd tökéletesen kilőtte a kapu közepét 17 méterről. 1–1

50. perc: Nagy Dániel maradt megint üresen középen, a lövés mégis elmaradt, csak a levegőt találta el.

49. perc: A szünetben beállt Fabregas tekert a jobb szélre, a passz után a beadás azonban már nem jött össze.

47. perc: Öt csere a szünetben a „kékeknél”, Fabregas, Salah, Diego Costa, Ivanovics és Schwartzer be, Fernando Torres, Cech, Willian, Christensen és Filípe Luis le. A Fradinál Jova, Bosnjak, Batik, Kukuruzovic, Ugrai és Havojic állt be, Gera, Busai, Böde, Gyömbér és Dibusz ment le.

46. perc: Megkezdődött a második játékrész!

45+2. perc: Itt az első félidő vége. Bátortalanul kezdett a Fradi, de aztán belelendültek a zöld-fehérek, és a vezetést is megszerezték a 17. percben Gera jóvoltából. Az állás 1–0, maradjanak velünk, hamarosan folytatjuk!

45. perc: Egy perc a ráadás.

Mourinho és korábbi madridi védője, Mateos egymásra találtak, VIDEÓ a nagy összeborulásról ITT»

44. perc: Schürrle már a kapu előtt forgolódott, Dibusz szedte fel a gumilábú német elől a labdát.

42. perc: Schürrle volt kemény, Vad II sípolt is azonnal, a lap még mindig a zsebben pihen.

41. perc: Csukics nézett el egy passzt, majd balhézott egy sort saját magával.

39. perc: Mateos elképesztően higgadt, mellel tette le a labdát a spanyol Dibusz elé.

37. perc: Mourinhónak akár a 80-at is elérhette a pulzusa, miután Schürrle szabadrúgása csak egy hajszállal kerülte el a kaput.

36. perc: És megint Nagy Dániel, a lövésből most csak egy esés lett.

34. perc: Nagy tekert megint a jobbról, most azonban nem sikerült bent megvernie az emberét Bödének.

32. perc: Azpilicueta gurított kapura 30-ról, méterekkel mellé.

Gera góljával megszerezte a vezetést a Fradi (Fotó: Szabó Miklós)
Gera góljával megszerezte a vezetést a Fradi (Fotó: Szabó Miklós)

31. perc: Eddig Gera a Fradi hőse, küzd, labdát szerez, passzol, lő – nem lehet panasz a „Magic Magyarra”.

28. perc: Drogba nem bírta a strapát, mára ennyi, az elefántcsontpartit Oscar váltotta.

Látni szeretné az új Fradi-stadion első találatát? Videón Gera gólja ITT»

27. perc: Böde tette vissza röviden Gerának a labdát, fordulhatnak is a vendégek.

24. perc: Gera tartotta volna bent egy szép mozdulattal a labdát, de már kint volt, amikor Ramiresre pöccintett.

23. perc: Dibusz húzott le egy beadást megint, mellette pedig Drogba maradt lent, lehet, hogy cserélni is kell?

21. perc: Helyzet a másik oldalon is, Cech-nek kellett fognia Nagy Dániel távoli, lapos löketét.

20. perc: Zouma majdnem javított, csak egy hajszállal mellé.

19. perc: Willian nagyon szeretne cselezgetni, a Fradi-védők egyelőre erre nem vevők, ebből is csak szöglet lett.

17. perc: VEZET A FRAAAADI! Zouma mellett lépett ki gyönyörűen az ötösnél Gera Zoltán, és Nagy Dániel jobbról betekert passzát a kapu közepébe belsőzte. 1–0!!!

17. perc: Busai bemutatkozott, Azpilicuetát öklelte fel. Nincs harag, sem sárga, robog tovább a meccs.

16. perc: A londoniak első szögletét Schürrle végezte el, majd Zouma bólintott, nagyon mellé.

14. perc: Drogba gondolt egy nagyot, és próbálta átemelni éles szögből Dibuszt. „De nem ma!” – gondolhatta a magyar kapus, majd estében még kipecázta a léc alól a labdát.

13. perc: Torrest lepte meg Nalepa, és passzolta ki a labdát, rövid öllézást ért a bénázás.

12. perc: Fradi-pöci a középpályán, Gera tette le okosan a középpályára a labdát, az indítás is jónak tűnt, a vége egy szabadrúgás lett, a vonal mellől jöhetett Csukics.

10. perc: És megint Dibusz, most Schürrle lapos bombájánál kellett észnél lennie.

9. perc: Dibusz védett hatalmasat, Willian forgolódott, majd tüzelt, megpattant még a löket, de így is fogni tudta a Fradi kapusa.

8. perc: AZ ELSŐ HELYZET… lehetett volna. Böde tekert középre, Busai elé, a lövés szép volt, de közben a partjelző már intett, ez így les.

7. perc: Willian cselezgetett volna, a korábbi realos, Mateos azonban ennyitől még nem ájul el, kőkemény belépővel szerelt.

6. perc: Egyelőre nem erőltetik meg magukat a vendégek, laza adogatás a két mhátvéd, Zouma és Christensen között.

A Fradi új stadionjában a szurkoló előre tájékozódhat, hogy mit szeretne venni a szünetben, amennyiben megéhezik. Persze szomjas sem marad az ember. Videó ITT»

4. perc: Hátul tologatják a labdát a londoniak, egyelőre a zöld-fehérek csak moziznak.

3. perc: Chelsea-adogatással indulunk, Williantől Cech-ig járt a labda.

1. perc: Megkezdődött a találkozó, a Fradi indította útjára a labdát!

Hamarosan kezdődik a találkozó, az ünnepélyes kezdőrúgást a legidősebb és a legfiatalabb Fradi-drukker együtt végzik el a tervek szerint 20.45 órakor.

A STADIONAVATÓ PERCRŐL PERCRE

Az este főszereplői (Fotó: twitter.com/chelseafc)
Az este főszereplői (Fotó: twitter.com/chelseafc)

20.29: Galambok, zászlók, Fradi-himnusz, füttyszó – videós összefoglaló a megnyitóról ITT»

20.23: Kapusedzés a la Chelsea.

20.17: És a többi sztár is kint, már csak 30 perc a kezdésig.

20.15: A kapusok a pályán, Cechék megtapsolták a közönséget.

20.12: Harc a vénaszkennerrel – van, amit azért még a Fradi új stadionjában sem lehet. BŐVEBBEN ITT»

20.07: A felvezető show-nak itt a vége, lassan birtokba veszik a pályát a főszereplők, jönnek a játékosok a bemelegítésre.

Jó fél óra a kezdésig, alig maradt üres hely (Fotó: Hegedüs Gábor)
Jó fél óra a kezdésig, alig maradt üres hely (Fotó: Hegedüs Gábor)

20.04: Jegyekért is állnak még sorba. Érkezett egy Cruzeiro-drukker is. Eközben a sas hangolja a nézőket a stadionon belül. VIDEÓK ITT»

20.02: Közben a Chelsea kezdője is megvan: Cech – Azpilicueta, Christensen, Zouma, Filipe Luís – Mikel, Ramires – Schürrle, Willian, F. Torres – Drogba.

19.58: 20 dobos és 20 zászlóforgató a gyepen, zöld-fehérbe öltözött a pálya.

19.56: Grippenek a stadion felett!

19.51: Egy újabb kisfilm, felidézve a zöld-fehérek legendás játékosait, Albert Flóriántól Gera Zoltánig.

19.49: „Erkölcs, Erő, Egyetértés. Hajrá Fradi, Hajrá magyarok!" – zárta beszédét Orbán Viktor, majd újra Gundel Takács Gáborhoz került a mikrofon.

19.45: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a pódiumon.

19.44: Kisfilm az építkezésről, avagy így épült a Fradi új otthona.

19.42: Megérkeztek.

19.41:Kubatov Gábor beszédénél már itt-ott füttyszó is hallható volt.

19.40: Nem teljesen elégedett szurkolók gyülekeztek a Ferencváros új stadionjának avatójánál, a Chelsea elleni felkészülési labdarúgó-mérkőzés előtt. Az NSO Tv riportja ITT»

19.37: A ferencvárosiak hivatalos honlapukon közzétették a kezdőcsapatukat, így áll fel a Fradi a Chelsea ellen: Dibusz – Nalepa, Mateos, Pavlovic, Bönig – Nagy D., Gyömbér, Csukics, Busai – Gera, Böde.

19.35: Fürjes Balázs kormánybiztos beszéde következik.

19.33: Gundel Takács Gábor köszöntötte a nézőket, jön a Himnusz Rúzsa Magdi előadásában.

19.32: Közben a Chelsea-drukkerek finoman jelezték Twitteren, jobb lenne, ha a Special One Magyarországon hagyná Fernando Torrest…

19.30: Jön a Fradi-induló, egy hatalmas címer a kezdőkörben.

19.28: Közben a kivetítőn már a korábbi stadion legendás pillanatairól jönnek a kisfilmek. „A legenda továbbél” – ez a mottó.

19.25: Az állóhelyek lassan megtelnek, egy-két üres folt még van itt-ott, de könnyen elképzelhető, hogy a drukkerek még a regisztrációt intézik.

19.23: A Chelsea hivatalos Twitter-oldala szerint már a londoniak szállodájánál százak várakoztak, csak hogy megpillanthassák kedvenceiket.

19.18: Az angolok közben már azt pletykálják a stadionban, hogy az igazi ászok majd csak a hajrára állnak be, és egy gyengébb kezdőt állított ki José Mourinho.

19.11: A tervek szerint 19.30 órakor kezdődik meg hivatalosan a megnyitó.

A lelátó közben lassan megtelik (Fotó: Szeli Mátyás)
A lelátó közben lassan megtelik (Fotó: Szeli Mátyás)

18.49: Nagy a sor, a külföldiek reklamálnak: helyszíni tudósítónk jelentése szerint a programok előtt egy órával már nagy a tömeg az új stadion környékén, és rengetegen vannak olyanok is, akik most próbálnak meg jegyet venni és/vagy regisztrálni. BŐVEBBEN ITT»

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Ferencváros–Chelsea stadionavató online közvetítésében! A találkozón 20.45 órakor indul útjára a labda, az új Üllői úti stadionban azonban már előtte is különböző programok várják a helyszínre kilátogatókat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik