Főszerepben a „szekusok”; a Fradi exgólkirálya visszatérhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.15. 15:09
null
A második félidőben üresen maradt a csabai B-közép, a biztonsági szolgálat kiürítette a szektort (Fotó: 1912elore.hu)
A Nemzeti Sport Online idén is folytatja a hétfőnként jelentkező, az NB I-es labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójára visszatekintő, Legek és érdekességek sorozatát. Ebben, amellett, hogy kiemeljük az elmúlt hétvége statisztikai érdekességeit, legjobb teljesítményeit, igyekszünk felhívni a figyelmet különböző jelenségekre, tendenciákra, szeretnénk láttatni a futballt körülvevő közeget is. A 20. forduló után ilyen, megkerülhetetlen téma a biztonsági szolgálatok (vagy „szekusok” – ahogy a szurkolók nevezik őket) működése. Persze nem feledkezünk el a pályán történtekről sem, így szót ejtünk a DVSC-ben kiemelkedő teljesítményt nyújtó Holman Dávidról, a Ferencváros akadozó támadójátékáról vagy éppen a Vasasban a cserék közé nevezett erőnléti edzőről, Ferenczi Istvánról is.

ITT FOGADHAT AZ NB I MÉRKŐZÉSEIRE!

A MAI MENÜ:

♦ STORCK ESETE ÚJPESTEN

♦ KIÜRÜLT A BÉKÉSCSABAI TÁBOR

♦ FERENCZI VISSZATÉRHET

♦ BÖDE NÉLKÜL AKADOZIK A FRADI

♦ HOLMAN, LENCSE ÉS AZ ÚJ SZERZEMÉNYEK

STORCKOT BE SEM ENGEDTÉK, A BÉKÉSCSABAI ULTRÁKAT KIKÜLDTÉK

Vasárnap reggel, az NB I 20. fordulójának másnapján a futballt háttérbe szorították a sportszakmához közvetlenül nem kötődő eseményekről szóló hírek, nyilatkozatok.

A rendőrség, majd az Újpest és a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) is megszólalt annak kapcsán, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány szombaton nem jutott be az Újpest–Videoton bajnokira. A fővárosi klub első, szombat esti tájékoztatása a stadiont övező rendőrkordont tette felelőssé a kellemetlen esetért, de ezt vasárnap reggel a rendőrség visszautasította. Később a lilák már vizsgálatot ígértek és elnézést kértek a szakembertől, az MLSZ-től pedig megtudtuk, hogy a stadion biztonsági szolgálata akadályozta meg Storckot és a segítőjét, Andreas Möllert abban, hogy bejussanak a mérkőzésre.

Az Újpest harmadik, hétfői közleménye elismerte, hogy a biztonsági szolgálat hibázott, mert nem találták meg Bernd Storck autójának rendszámát, amikor a kapitány szeretett volna behajtani a stadion területére. Az érthető, hogy a német precizitáshoz szokott edző, aki előre jelezte érkezését, nem vállalta, hogy a környező utcákban parkoló után kutasson, miután a stadionba nem hajthatott be.

Békéscsabán a Ferencváros elleni bajnokira bejutottak a szurkolók, igaz, nem annyian, amennyien előzetesen jegyet váltottak, ugyanis több mint háromezer belépő talált gazdára, miközben a stadionba csak alig több mint 2500-an látogattak ki az esős időben. A hazai ultrák éppen a gyér érdeklődést kifogásolták a meccs előtti transzparenseiken, amelyeken összehasonlították a mostani (előzetesen 3500-ra becsült) nézőszámot a korábbi évekével.

A 60. perc környékén azonban kiürült a hazai fanatikusok szektora. A Nemzeti Sport Online-nak a békéscsabai biztonsági főnök beszélt az okokról. Haba László elmondta, a második félidőben a Fradi biztonsági szolgálatától átment valaki a hazai táborhoz, vele kerültek először konfliktusba a csabai drukkerek (mivel arra kérte őket, hogy ne szidalmazzák a Ferencváros elnökét, Kubatov Gábort), majd nagyobb lökdösődés alakult ki a szektorban, ezért jobbnak látta a szektor kiürítését, lezárását.

A döntés jogosságáról kívülállóként nem érdemes vitát nyitni, csak a szomorú tényt rögzítsük: az NB I 20. fordulójának leglátogatottabb meccse a 2564 fizető nézőt vonzó Újpest–Videoton találkozó volt, míg a Ferencváros békéscsabai vendégjátékát 2532-en látták a helyszínen, de közülük sem mindenki végig. Miként az is szomorú és talán példa nélküli is a nemzetközi labdarúgásban, hogy az Európa-bajnokságra készülő válogatott szövetségi kapitánya nem jut be az adott ország egyik élvonalbeli bajnoki meccsére.

FERENCZI ISTVÁN ÚJRA JÁTSZHAT AZ NB I-BEN

Ferenczi István a 2008–2009-es szezonban 39 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, amivel gólkirály lett az NB II-ben. Azt követően volt még három idénye az élvonalban a Fradi, a Vasas és a Pápa labdarúgójaként, de 2011 novembere óta nem lépett pályára az NB I-ben.

A 38 éves, kilencszeres válogatott csatár tavaly nyáron, a Vasassal nyert NB II-es bajnoki cím után jelentette be, hogy a jövőben már csak edzőként folytatja. Azóta is erőnléti trénerként tevékenykedik az angyalföldieknél, viszont a téli szünetben kiváltották a játékengedélyét, és a DVSC ellen a cserék közé nevezte is Michael Oenning vezetőedző.

Ez a lépés azt is jelzi, hogy csatárgondokkal küzd a Vasas, amelytől a télen ketten távoztak a csatársorból, Kenesei Krisztián és Vojo Ubiparip, míg az érkezési oldalon csak a görög Iliasz Ignatidisz szerepel ezen a poszton. A 19 éves játékos ősszel nem tudta beverekedni magát a görög másodosztályban szereplő GS Kallitheába, de a DVSC ellen rögtön kezdett. Igaz, csak egy félidő jutott neki.

FERENCVÁROSI TÁMADÓJÁTÉK BÖDE NÉLKÜL

A Ferencváros kapcsán a legérdekesebb kérdés az volt a tavaszi folytatás előtt, hogyan sikerül pótolni a sérülése után lábadozó Böde Dánielt azt követően, hogy új játékos a téli szünetben nem érkezett centerposztra.

A bajnoki főpróbán, a Videoton ellen 1–0-ra elveszített Magyar Kupa-negyeddöntő-meccsen akadozott a gépezet, mert hiába birtokolta többet a labdát a Ferencváros, a kaput ritkán találta el. A helyzet a Békéscsaba elleni bajnokin sem változott.

Az elöl, centerben Radó Andrással felálló Fradinak összesen négy lövése volt a találkozón, ebből egy találta el a kaput (a Békéscsaba öt kísérletből egyszer sem) – igaz, Pintér Ádám szöglet után, kapásból eleresztett lökete a kapuban kötött ki, amivel az FTC meg is nyerte a meccset, a védő találata pedig kiérdemelte a hét gólja címet az NSO-nál.

HOLMAN GYORSAN NYERŐEMBERRÉ VÁLT, LENCSE HASZNOSABB MINT DIAGNE? – ÚJ SZERZEMÉNYEK

A hét embere a debreceni Holman Dávid lett. A Ferencvárostól igazolt támadó középpályás első debreceni bajnokiján góllal és gólpasszal vette ki a részét a Vasas 4–0-s fölülmúlásából.

Az első tavaszi fordulókban az új szerzemények játékát mindig kiemelt figyelem övezi. Holmanon kívül több téli igazolás nem talált kapuba az NB I első tavaszi fordulójában, a Mbaye Diagne pótlására Újpestre érkező Lencse László viszont néhány nappal a szerződtetését követően gólpasszával kulcsszerepet játszott a Videoton legyőzésében.

Nebojsa Vignjevics vezetőedző a meccs után kiemelte, Lencse ugyan nem szerzett gólt, de többet hozzáadott a játékhoz, mint korábban a télen Kínába igazoló szenegáli csatár.

Tény, Lencse elmozgásaival, passzaival, gólpasszával sokat hozzátett az Újpest támadójátékához, viszont az is igaz, hogy három lövéséből csak egyszer találta el a kaput, gólt nem szerzett. Diagne legutóbbi hét bajnokiján kivétel nélkül gólt szerzett, összesen nyolcat. Utolsó két NB I-es meccsén pedig a nyolc lövéséből hét találta el a kaput, kettőből lett gól.

A legtöbb új játékost a télen legtöbbet is igazoló (hét új szerzemény érkezett) Puskás Akadémia vetette be, ötöt (Karol Mészárost, Forró Gyulát, Zsidai Lászlót, Vjacseszlav Csurkót, Dmitro Ljopát – utóbbi négyet kezdőként). A DVTK ellen Pekár László büntetőjével 1–0-ra nyerő felcsúti csapatban játszott a legtöbb légiós is, szám szerint hat, akárcsak a Ferencvárosban. A Diósgyőrben egyéves kínai kaland után ismét pályára lépett Elek Ákos, a borsodiak új vezetőedzője, Egervári Sándor pedig 2008 után ült ismét a kispadon a magyar élvonalban (akkor még a Győri ETO szakvezetőjeként).

EGYÉB LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A hét csapatának a 2. helyen álló Újpestet választottuk, amely kimondottan jó mérkőzésen, ha úgy tetszik, a hét meccsén 1–0-ra megverte a 3. helyen telelő Videotont. A két csapat 33-szor vette célba a kapukat, 16-szor el is találta (9–7-es leosztásban az Újpest javára). A második legtöbb lövést a DVSC–Vasas és a Honvéd–Haladás meccs hozta 23-23 kísérlettel, de ebből előbbin csak tíz, utóbbin 11 ment kapura – derül ki az InStat Football statisztikai adataiból.

A hét legjobb kapusteljesítményét a Haladás válogatott játékosa, Király Gábor mutatta be a Honvéd ellen. A kispestiek vezetőedzője, Marco Rossi az 1–0-ra elveszített találkozó után úgy fogalmazott, hogy nem a Szombathelynek, hanem Király Gábornak kellene kapnia a győzelemért járó pontokat. A kispestiek többször is teljesen tisztán vezethették a kapusra a labdát, de nem tudtak túljárni az eszén. A 91. percben még Baráth Botond néhány méterről leadott fejesét is védeni tudta nagy bravúrral.

A hét legpechesebb csapata a Paks. A tolnaiak két alkalmazottjánál olyan súlyos, bakteriális fertőzést diagnosztizáltak, ami miatt el kellett halasztani az MTK elleni szombati bajnokit, a meccs új időpont még nem ismert.

A hét sorozatai. Az egyik az Újpesté, övé ugyanis az NB I leghosszabb aktív veretlenségi szériája. Nebojsa Vignjevics csapata 2015. október 17. óta nem kapott ki, az azóta begyűjthető 24 pontból 22-t megszerzett. A másik érdekes sorozat a debreceni Horváth Zsolt nevéhez fűződik. A nyáron az MTK-tól szerződtetett támadó 18 forduló alatt csak öt bajnokin szerepelt a DVSC első csapatában, az utóbbi két körben viszont mindkétszer kezdett, és a két meccsen négy gólt ért el.

20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Nézőszám
Február 13., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVTK 1–0
Vad II István
1627
15.30
Honvéd–Haladás 0–1
Andó-Szabó Sándor
1570
MTK–Paks – ELHALASZTOTTÁK
15.30 Békéscsaba–Ferencváros 0–1Karakó Ferenc
2532
15.30 DVSC–Vasas 4–0
Erdős József
2124
18.00Újpest–Videoton 1–0Kassai Viktor
2564
A bajnokság állását itt nézheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 20 17 1 2 42–8 +34 52
2. Újpest FC 20 9 7 4 28–19 +9 34
3. Szombathelyi Haladás 20 8 8 4 18–19 –1 32
4. DVSC-Teva 20 8 7 5 32–22 +10 31
5. Videoton FC 20 10 10 22–20 +2 30
6. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
7. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
8. Budapest Honvéd 20 6 6 8 24–25 –1 24
9. Diósgyőri VTK 20 5 5 10 20–31 –11 20
10. Puskás Akadémia FC 20 4 7 9 24–31 –7 19
11. Vasas FC 20 5 1 14 19–35 –16 16
12. Békéscsaba Előre 20 3 3 14 17–45 –28 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik