Fordított és nyert a ZTE Fehérváron

Vágólapra másolva!
2009.08.28. 21:10
Címkék
Bár a Sitku Illés révén a 29. percben az esélyeknek megfelelően a Videoton szerzett vezetést a sereghajtó Zalaegerszeg ellen, öt perccel később első helyzetét értékesítve Milan Bogunovics révén egyenlítettek a vendégek, majd a 81-ben Balázs Zsolt a győztes találatot is megszerezte a vendégek számára. Igaz, közvetlenül ezt megelőzően Polonkai szabályosnak tűnő találatát a játékvezető nem adta meg a hazaiaknak.

 

Fordított a ZTE (Fotó: Veres Viktor)
Fordított a ZTE (Fotó: Veres Viktor)

CSANK ELÉGEDETLEN

Csank János: – Eddigi leggyengébb játékunkkal sikerült megszereznünk a győzelmet. Nagyon görcsölt a csapat, majdnem mindenki remegett. Idegfeszítő volt a találkozó és helyenként szerencsénk is volt, hiszen mindkét csapat megszerezhette volna a győztes gólt. Nagy hibaszázalékkal játszottunk, de most ez is elég volt a sikerhez.

A második helyen álló Videoton a sereghajtó Zalaegerszeget fogadja a Soproni Liga 6. fordulójának nyitó mérkőzésén. A bajnokságot mindkét gárda győzelemmel kezdte: a hazaiak Kecskeméten nyertek 6–3-ra, a zalaiak odahaza a Paksot verték 2–1-re. A fehérváriak azonban a következő három meccsüket is megnyerték, csak legutóbb Szombathelyen kaptak ki, ezzel szemben a vendégek azóta minden bajnokijukat elvesztették.

Ezt tükrözendő, a fehérváriak gyakorlatilag az első perctől kezdve beszorították a vendégeket, már az első negyedórában négy szögletet végezhettek el, s a játékvezető háromszor is lesen állította meg a támadásukat. Tegyük hozzá: igazán nagy helyzetük viszont csak egy volt, amikor a 6. percben Elek lőtt centikkel a kapufa mellé.

A vendégek talán, ha kétszer jutottak át a felezővonalon, kapura pedig akkor sem voltak veszélyesek. Ezzel szemben a félidő közepén a hazaiak már több gólhelyzetet is kialakítottak: Elek, Farkas és Sitku is kevéssel vétette el kevéssel a kaput. A Videoton fölénye a 29. percben érett góllá, amikor Présinger előreívelését bólintotta Sitku a kapu bal felső sarkába (1–0).

Öt perccel később azonban – mint derült égből a mennykő – egyenlítettek a vendégek. Súlyos védelmi hiba után Bogunovics lőtt a kapuba, megszakítva a zalaiak 259 perce tartó gólcsendjét (1–1).

Bár a hazaiak ezt követően is támadásban maradtak, a bekapott gól láthatóan megzavarta őket, a zalaiakat pedig felbátorította az egyenlítés, újabb gól azonban a szünetig már nem született.

A második félidőt a vendégek kezdték úgy, ahogyan a hazaiak az elsőt: Rudnevs előtt öt perc alatt két lehetőség is adódott, majd Balázs és ismét Rudnevs lövése kerülte el kevéssel a Videoton kapuját.

Mezey György cserékkel próbálta meg felpörgetni csapatát, de a játék képe legfeljebb annyit változott, hogy kiegyenlítettebbé vált. A fordulópont a 80. percben következett be, amikor a játékvezető nem adta meg Polonkai szabályosnak tűnő találatát, az ellentámadásból viszont Balázs egy okos góllal megszerezte a vezetést a vendégeknek (1–2).

Bár Nagy révén egyenlíthettek volna a hazaiak, mivel a lövése centikkel elkerülte a kaput, az eredmény már nem változott. Két ellentétes félidő alapján nem érdemtelen a vendégcsapat győzelme, az más kérdés, hogy mi lett volna, ha a játékvezető megadja Polonkai találatát 1–1-nél. A Vidi így marad a második a tabellán, a ZTE pedig feljött a 12. helyre.

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA
 

 

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 5 4 1 9–4 +5  13
2. Videoton FC 6 4 2 16–11 +5  12
3. Nyíregyháza Spartacus 5 2 2 1 10–5 +5  8
4. Újpest FC 5 2 2 1 6–6 0 8
5. Kaposvári Rákóczi 5 2 1 2 8–6 +2  7
6. Győri ETO FC 5 2 1 2 5–4 +1  7
7. Paksi FC 5 2 1 2 6–6 0 7
8. DVSC-TEVA 3 2 1 4–2 +2  6
9. Diósgyőri VTK 5 2 3 9–9 0 6
10. Lombard Pápa Termál FC 5 2 3 4–4 0 6
11. Kecskeméti TE-ERECO 5 2 3 12–14 –2  6
12. ZTE FC 5 2 3 5–10 –5  6
13. Vasas 5 2 3 8–15 –7  6
14. Ferencvárosi TC 5 1 2 2 8–8 0 5
15. Budapest Honvéd 4 1 1 2 5–6 –1  4
16. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 7–12 –5  4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik