nemzetisport.hu 2016.12.01 15:07 Frissítve: 2016.12.02 02:08

Fogadási csalás: folytatódott a tárgyalás, három a magyar igazság

Nagy a csönd mostanság a fogadási csalások körül, nem véletlen, hiszen harmadszor gyürkőzik az ügy nemzetközi szálának a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az első tárgyalást több mint két éve – 2014. január 22-én – tartották, Nyilas Levente vezetésével, majd a bírót más fontos feladatokkal bízták meg, így Kovács Katalinra várt a tárgyalássorozat levezetése, valamint az ítélet meghozatala.

 

Míg a bíró személye változott, addig a vád és a vádlottak nem, a Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis továbbra is bűnszövetkezetben nagy értékben elkövetett minősített vesztegetés és számítástechnikai rendszer, illetve adatok elleni bűncselekmény miatt emelt vádat.

Az ügy első rendű vádlottja továbbra is a szingapúri Dan Tan, a nemzetközi szervezet első embere azonban a szingapúri fogvatartás miatt a csütörtöki tárgyaláson sem jelent meg, s rajta kívül még a tizedrendű B. Gergő hiányzott. Ott ült viszont az első sorban K. Zoltán. L. Mátyás, Sch. László, B. István, Cs. János, M. Tamás, S. Krisztián, D. Márk, G. Krisztián és a csalási ügy egyetlen női szereplője, R. Zsuzsanna is.

Mint arról már korábban többször is beszámoltunk, a vád szerint Dan Tan és magyarországi helytartói hazai és külföldi meccseken játékvezetőket, játékosokat és edzőket vesztegettek meg, majd fogadtak a leszervezett összecsapásokra.

Az ügyészek korábbi közleménye szerint a nemzetközi vonalon egy felnőtt és két utánpótlás válogatott meccs, három finn Ligakupa-találkozó, egy olasz bajnoki mérkőzés, a Honvéd két nemzetközi felkészülési meccse és négy magyar U19-es bajnoki érintett, de a vádiratban szerepelnek Törökországban, Olaszországban, sőt Dél-Amerikában elcsalt meccsek is. Mint például a nagy port kavart 2011. május 22-én rendezett Lecce–Lazio (2–4) olasz bajnoki mérkőzés, amely előtt 600 ezer eurót költöttek hat hazai játékos megvesztegetésére, melyet a vád szerint magyar futárok vittek Leccébe.

Három, a magyar igazság – tartja a mondás. Nos, ha igaz, akkor harmadik nekifutásra talán eredménnyel zárul a tárgyalás. Ám, mint azt Kovács Katalin bírótól megtudtuk, bár a védelem indítványt nyújtott be a vád törvényességét kifogásolva, a tárgyalás menetét ugyan lassíthatja, ám nem akadályozhatja meg. A bírónő szerint várhatóan 2018-ben születhetnek ítéletek a kacifántos ügyben.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.10.21 23:23:33

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Be kell látnom amúgy, barátomnak igaza van. Ez már nem az a Fradi–Újpest, amelytől a szüleink féltettek minket a kilencvenes években, amelynek rituáléja a véres utcai összecsapással és a szilánkosra rúgott metróablakok csörrenésével volt teljes.

2017.10.21 15:51:07

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Ugrai az elsőt elrontotta, Joannidisz azonban a 93. percben már nem hibázott.

2017.10.21 13:24:03

Labdarúgó NB I SINKOVICS GÁBOR

A hajdúságiak első élvonalbeli győzelmüket aratták vendégként.

2017.10.21 10:01:11

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN

Kuttor Attila döntetlennel debütált a Mezőkövesd kispadján.

2017.10.21 13:13:33

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Gyorsan vezetést szerzett a jobban kezdő Haladás, a második félidőre azonban elfogytak a vendégek.