Fogadási botrány: az MLSZ felfüggesztette Aczél sportszakmai tevékenységét

Vágólapra másolva!
2011.12.13. 18:23
null
Aczélt felfüggesztette az MLSZ (Fotó: Németh Ferenc)<br />
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága felfüggesztette a Haladás vezetőedzőjének, Aczél Zoltánnak és K. Zsolt menedzsernek a sportszakmai tevékenységét.

A két gyanúsított egészen addig nem dolgozhat a labdarúgásban, amíg a bíróság jogerős határozatot nem hoz.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Aczél jelenleg nem láthatja el a vezetőedzői posztot a Haladásnál, így a szombathelyi klubnak feltehetően új szakembert kell kineveznie.

Mint ismert, Aczélt fogadási csalás gyanúja miatt korábban előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, majd miután ügyvédjei fellebbeztek a döntés ellen, kiengedték a fogdából. A Haladás ezalatt várakozó álláspontra helyezkedett.

Az MLSZ mai döntése első fokon született, ez ellen még fellebbezhetnek Aczélék.

ACZÉL ÜGYVÉDJE KRITIZÁLTA AZ MLSZ-T

„Mindig van lejjebb – mondta a nyugat.hu-nak Dr. Czeglédy Csaba, Aczél jogi képviselője. Az MLSZ olyannyira nem ad a látszatra, hogy ügyfelemet és engem sem értesített arról, hogy egyáltalán elindította az eljárást. Nem hívtak meg minket, hogy elmondhassuk védekezésünket. Zoli sem magára, sem másokra nem tett vallomást.”

 

„Szabad ember, akárcsak az etikai bizottság tagjai. Úgy látszik, hogy az adófizetők pénzén működő MLSZ-ben van pénz arra, hogy kártérítést fizessenek ügyfelem egzisztenciális ellehetetlenítéséért. Noha semmiféle határozatot nem kaptunk, a biztonság kedvéért a fellebbezésünket elküldtük, hogy nehogy egyszer csak a tudtunk nélkül jogerőre emelkedjen, és ne lehessen jogorvoslattal élni ellene.”

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
5 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
6 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
6 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
6 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
7 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik