Fernando a DVTK-ról, Lőw Zsolt a PSG-ről beszélt lapunknak

S. T. J.S. T. J.
2019.09.17. 23:07
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

• A menesztése után Fernando Fernández kért némi időt, most azonban vállalkozott rá, hogy beszél a DVTK futballcsapatánál töltött időszakáról és a távozásáról. A szakember már málagai otthonából válaszolt kérdéseikre. Azt mondta, szép időszakot töltött Miskolcon, és elégedett az eredményekkel, mert amit a klubvezetőség kért tőle, azt teljesítette. Mindkét idényben benn maradtak az élvonalban, és több fiatal magyar játékos épült be az első csapatba. Szerinte nem a Fraditól elszenvedett vereség pecsételte meg a sorsát, inkább egy folyamat következménye volt az edzőváltás.

• Interjút adott lapunknak a BL-rajt előtt álló Paris SG másodedzője, Lőw Zsolt. A szakember beszélt az érkező Mauro Icardiról, aki szerinte „csodálatos labdarúgó”, viszont élete nehéz időszakát hagyta maga mögött, sokáig nem játszott, ezért a párizsi szakvezetőség nem kapkodja el a csapatba építését. A középpályássort viszont alaposan megerősítették Ander Herrera és Idrissa Gueye érkezésével. Természetesen szóba került a Neymar-ügy is, a magyar tréner úgy véli, el lehet fogadni az elvágyódó brazil klasszis álláspontját is, ám Lőw biztos benne, a csatár profin áll majd a munkához.

• A túraautó-világkupa pontversenyének újdonsült éllovasa, Michelisz Norbert is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. A Hyundai magyar pilótája örül a jelenlegi helyezésének, ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy három hétvége, azaz kilenc futam még hátravan a sorozatból. Márpedig aki követi az eseményeket, tudja, hogy bármelyik versenyző könnyen beleszaladhat egy nullapontos víkendbe. Legutóbb Kínában is csak annyi volt a célja, hogy a lehetőségeiből kihozza a maximumot, s hogy legalább egy futamon dobogóra álljon.

• Hajrá, foci! mellékletünkben cikket olvashatnak Hrepka Ádámról. A 32 esztendős csatár az előző idényben még a Vasas keretéhez tartozott, de sok bizonyítási lehetőséget nem kapott azóta, hogy Szanyó Károly az angyalföldiek vezetőedzője. Váltani akart, ám decemberben kiderült, a felesége babát vár, így maradt. Az idény végén azonban már szerződést bontott a klubbal, s noha több NB II-es vidéki klub megkereste, a Monort választotta. Hogy miért döntött így, az is kiderül cikkünkből.

Legfrissebb hírek

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
3 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
Tegnap, 0:12

Nate Reuvers újra a kosárválogatottban; Alessandro Chiappini értékelése a röplabda Eb-ről

E-újság
2026.08.29. 23:59

Megszoksz vagy megszöksz – Tóth Alex élvezi a Premier League-stílust; Matija Ljujics második, erőből megütött szervája

E-újság
2026.08.28. 23:50

Vörös török fejek, piros lapok, zöld-fehér gólok – El-főtáblás a Fradi!; Németh András: Újra fontos játékosnak érzem magam

E-újság
2026.08.28. 00:35

Fradi: az utolsó lépés; Inog a szék Infantino alatt

E-újság
2026.08.26. 23:50

Bamidele Yusuf gyerekkora óta ismeri Paul Onuachut; Varga Barnabással juthat BL-főtáblára az AEK

E-újság
2026.08.26. 00:06

Dárdai Bence visszatért; csak a kézilabdát veszíti el a közmédia

E-újság
2026.08.24. 23:55