Ferenczi góljával újabb Fradi-győzelem

Vágólapra másolva!
2010.02.02. 20:41
Címkék
A máltai élvonalban szereplő Sliema Wanderers ellen aratott 1–0-s győzelmet a Ferencváros labdarúgó-csapata. A találkozó egyetlen gólját Ferenczi István szerezte még az első félidő hajrájában.

Ferenczi góljával nyert a Fradi
Ferenczi góljával nyert a Fradi
Ferenczi góljával nyert a Fradi
Ferenczi góljával nyert a Fradi
Ferenczi góljával nyert a Fradi

A máltai élvonal ötödik helyezettjével játszott a mai napon a Ferencváros. Az edzőtáborban készülő Fradi pedig ezúttal is győzelemmel zárt: a zöld-fehérek Ferenczi István góljával verték a máltai Premier League ötödik helyezettjét.

Az első percektől a magyar csapat irányította a Sliema Wanderers elleni mérkőzést. Mamic és Tóth Bence is gólt szerezhetett volna az első húsz percben, mindkét játékos pontatlan volt azonban.

Az első félidő második felében keveset veszélyeztettek a csapatok, a 42. percben mégis megszerezte a vezetést a Ferencváros. Rósa Dénes passzát Ferenczi lőtte 12 méterről a kapuba.

A második félidőben többször is változtatott Haber – Csizmadia, Dragóner, Balog, Alcantara – Rósa, Adnan, Tóth – Shaw – Ferenczi, Mamic felállású kezdőcsapatán Craig Short vezetőedző, újabb gól azonban már nem született a mérkőzésen.

A Fradi tehát győzelemmel zárta utolsó máltai edzőmérkőzését.

A klubhoz kapcsolódó hír még, hogy Berki Krisztián elnézést kért a Fradi-szurkolóktól a reggel tett szerencsétlen nyilatkozata miatt.

„A Morning Show reggeli adásában megtévesztően nyilatkoztam, és rossz szóhasználattal éltem, amikor a rádióműsor játékának feladatáról beszélgettünk a műsorvezetőkkel. A Ferencváros Zrt. felajánlott egy örökös bérletet a majdan felépülő stadionba, illetve addig is egy belépőt a jelenlegi stadionba. Ehhez a kezdeményezéshez a műsorvezetők ajánlottak egy feladatot a hallgatóknak, hogy mi lenne ha a szurkolók szereznének egy himnuszt. Itt a szóhasználat szerencsétlen volt, mert egy percig sem gondoltam azt, hogy a klubunk hivatalos himnuszát bármely formában megváltoztatnánk, vagy lecserélnénk. A jó szó rá egy olyan szurkolói dal, amellyel a hallgató majd pályázik egy zsűrizésre, a nyereményre, egy kötetlen játék keretén belül. Ez a reggeli műsor, egy showműsor. A lényege, hogy szülessen egy olyan dal, amelyet a zsűri, szurkolók elfogadnak, szeretnek, és amelyet az új stadion kapcsán énekelhetnek, ha jól sikerül, akár rigmusként a lelátón is. Semmi többről nincsen szó. Természetesen már egyeztettem a Class FM-el és holnaptól Ők is a megfelelő szóhasználattal fogják promótálni a játékot. A Ferencváros himnusza a tradíciót jelenti a klub számára, amelyet tisztelünk és értékén kezelünk. Elnézést kérek, mert a reggeli beszélgetés félreérthető volt, és ezzel megbántottam Fradista érzelmű szurkolókat" – idézi az 100%Fradi az FTC Zrt. vezérigazgatóját.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
SLIEMA WANDERERS–FERENCVÁROS 0–1 (0–1)
Ferencváros: Haber (Hermány, 70.) – Csizmadia, Dragóner, Balog (Joaquín, 46.), Alcantara – Rósa, Adnan (Lipcsei, 60.), Tóth B. (Fitos, 70.) – Shaw (Kulcsár, 60.) – Ferenczi, Mamic (Jang, 76.)
Gólszerző: Ferenczi (42.)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MEZŐKÖVESD–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 0–3
Mezőkövesd, műfüves pálya
Nyíregyháza Spartacus: Vojinovics – Hurt, Struhar, Nánási, Bosnjak – Miskolczi, Davidov, Nacim, Müller – Andorka, Bouguerra
Gólszerzők: Andorka 2, Bouguerra
NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
HNK SIBENIK–PAKSI FC 3–1 (3–0)
PAKSI FC: Kovács A. (Csernyánszki, 46.) – Horváth L. (Bartha L., 60.), Éger (Tamási G., 60.), Gévay (Horváth S., 60.), Völgyi (Vári, 60.) - Heffler T. (Haraszti Zs., 75.), Fiola (Böde D., 60.), Sipeki (Mészáros, 60.), Nagy I. (Weitner. 60.) - Kiss T. (Vayer, 60.), Tököli (Urbán G.)
A Paks gólszerzője: Éger 53. – 11-esből.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
MTK–SZOLNOKI MÁV FC 6–0 (2–0)
Budafok, 100 néző. V: Sütő
MTK: Szentpéteri – Vági A. (Pintér), Rodenbücher, Balogh B., Hídvégi – Zsidai (Melczer), Pákai – Kulcsár, Könyves (Bori), Pál – Szatmári
SZOLNOK: Kövesfalvi – Nagy Zs. (Ulvicki), Hegdűs Gy. (Balogh P.), Hevesi-Tóth, Cornaci (Pető Z.) – Molnár Z., Mile (Szalai) – Szélpál (Lengyel), Czanik, Csehi – Kotula (Bardi)
Gólszerzők: Kulcsár (2), Pál (2), Balogh B. – tizenegyesből, Könyves
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ZTE FC–SIÓFOK FC 2–0 (1–0)
Zalaegerszeg,100 néző. V: Kondákor
ZTE: Sipos G. (Pogacsics) – Kocsárdi, Miljatovic, Bogunovics (Szalai T.), Panikvar (Kovács G.) – Illés Gy. (Barna), Kamber, Máté P. (Horváth I A.), Balázs Zs. – Pavicsevics (Rajcomar), Rudnevs
SIÓFOK: Bartus (Szalma) – Sallér (Gadó), Fehér Zs., Márton, Köntös (László A.) – Ribi (Thiago), Kanta Sz., Ludánszki (Horváth A.), Arany Z. – Roni (Sontra, Baranyai), Délczeg (Sowunmi)
Gólszerző: Pavicsevics, Rudnevs (11-esből) 
NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VIDEOTON FC–FC NITRA (szlovák) 0–1 (0–0) 
Felcsút, 100 néző. V: Becséri (Szűcs L., Horváth I.)
VIDEOTON FC. 1. félidő : Tujvel – Lázár P., Milanovic, Horváth G., Présinger (Andics) – Polonkai, Sándor Gy., Elek Á. – Farkas II B., Sitku, Lencse. 2. félidő : Sebők Zs. – Andics, Lipták, Sifter, Varga R. (Horváth G.) – Szakály D.,  Farkas B. Ponczók – Nagy D., Alves, G. Vujovics (Nikolics)
FC NITRA: Hrosso – Kolmokov (Kotora), M. Tóth, Boszorád (Jakubjak), Kónya – Mikus (Hodur), Simoncic (Glenda), Kasprák (Kolár), Simonek (Hodko) – Rák (Valenta), Lesko
Gólszerző: Valenta

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik