Ferencváros: szerb középhátvéd érkezett próbajátékra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 16:42
A Ferencváros labdarúgócsapatának Szekszárd elleni felkészülési mérkőzésén szerepet kap egy új futballista is: a szerb Mario Maszlacs próbajátékon szerepel, Gyömbér Gábor mellett a védelem közepén kap lehetőséget.

A 22 éves, 189 centiméter magas belső védő piaci értékét a transfermarkt.de 450 ezer euróra becsüli. Maszlacs az előző idényben alapembere volt a szerb második ligás Borac Csacsaknak, húsz bajnokin és két kupamérkőzésen kapott szerepet. A fradi.hu tájékoztatása szerint Alekszandar Alempijeviccsel együtt nevelkedő hátvéd eddig kizárólag a csacsakiaknál szerepelt. A Ferencváros kiszemeltjei között már van védő, a bal oldalon bevethető brazil, a német Bundesligát, valamint a holland és a görög bajnokságot is megjáró Jean Carlos Dondé.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Busai Attila (Szolnok, kölcsönből vissza?), Grúz Tamás (Szolnok, kölcsönből vissza), Kurucz Péter (Siófok), Máté János (Siófok, kölcsönből vissza?), Arsenio Valpoort (holland, Heerenveen – Hollandia), Zsivóczky Norbert (Szigetszentmiklós, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Stanley Aborah (belga-ghánai, ?), Júnior Fell (brazil, ?), Juha Hakola(finn, ?), Martin Klein (cseh,?), Quenten Martinus (holland, Emmen – Hollandia), Máté János (?), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza?), Marko Ranilovic (szlovén, Kaposvár?), Sváb Dániel (Energie Cottbus – Németország ?)
Kiszemeltek: Elek Róbert (szabadon igazolható, próbajáték), Jean Carlos Dondé (brazil, szabadon igazolható, próbajáték), Mario Maszlacs (szerb, Borac Csacsak – Szerbia), Nagy Dominik (Pécsi MFC, próbajáték), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklósi TK), Adin Jahic (bosnyák, OFK Gradina – Bosznia-Hercegovina, próbajáték), Nagy Ádám (szabadon igazolható, próbajáték)

 

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A Ferencváros nemzetközi szinten védekezik

Labdarúgó NB I
2 órája

A Ferencváros kisvárdai sikerével a tabella élére állt

Labdarúgó NB I
16 órája

Kilencéves emlék: Molnár Gábor gólt lőtt Dibusz Dénesnek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:35

Csaknem négy hónapos szünet után állhat újra a tabella élére csütörtök este a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.03. 10:33

Férfi vízilabda BL: ötméteresekkel kapott ki az FTC a Bresciától

Vízilabda
2025.12.02. 22:03

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 23:38

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25
Ezek is érdekelhetik