Ferencváros: Ferenczi István az első hatba várja a csapatot

2010.02.17. 13:32
Címkék
A felkészülési meccsek során egyre jobb formában futballozó Ferenczi István a 100% Fradinak elmondta, hogy jobban érzi magát elöl, ha társ van vele a csatársorban, és úgy érzi, a bajnokság végén jó eredményt érhet el a gárda.

„Jobban fekszik nekem ez a helyzet, hiszen nem vagyok egyedül, ráadásul Anthony Elding stílusa hasonlít az enyémhez. Ketten lekötjük a védők figyelmét, de a siker nem csak rajtunk múlik, hanem azon is, hogy a középpályássor mekkora támogatást tud adni. Azt gondolom, a szezon végén a legjobb hatban benne lehetünk" – mondta a csatár a 100% Fradinak.

Hír még a kerettel kapcsolatban, hogy Dragóner Attila orrsérülése javul, és hétfőn már edzésbe állhat, csakúgy, mint a combjára rúgást kapó Vass Máté. Balog Zoltán combfeszítőizom fájdalmai miatt pihen, Fitos László térd-, Rósa Dénes saroksérülése miatt még nem hadra fogható, míg Carlos Alcántara lázas beteg.

A zöld-fehérek első csapata az előzetes tervekkel ellentétben nem játszik felkészülési mérkőzést a hétvégén,  az NB III-as gárda viszont szombaton 11-kor a Jánoshida ellen lép pályára a Népligetben.

Legfrissebb hírek

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
25 perce

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
25 perce

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
48 perce

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
48 perce

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
1 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
1 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája