Ferencváros: a megye I-ből igazoltak középpályást - sajtóhír

2012.01.24. 09:21
Címkék
Lapértesülések szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a megye I-ben vitézkedő Kapuvártól igazolt fiatal játékost, Kleizer Csabát, aki ma utazik el Budapestre.

„Egyszerűen még feldolgozni sem tudom ezt az egészet, olyan gyorsan történnek az események, hogy még alig tudtam én magam is elhinni. Számomra ez a lehetőség a minden. Egy álom vált valóra, és minden erőmmel azon leszek, hogy ezt sikeresen ki tudjam használni" – idézi a kisalfold.hu a 21 éves támadó középpályás egy internetes közösségi oldalon megosztott kiírását.kisalfold.hu a 21 éves támadó középpályás egy internetes közösségi oldalon megosztott kiírását.

„Úgy három évvel ezelőtt a Kapuvárral Hévízen játszottunk egy mérkőzést, s ott figyelt fel rám a Fradi egyik menedzsere. Azt mondta, nyomon követi a fejlődésemet, és egy közös kapuvári ismerősön keresztül ez így is történt. Legutóbb nagyon jó félévet zártam Kapuváron, jól ment a játék, így aztán próbajátékra hívtak az Üllői útra" – mondta a labdarúgó.

„Egy hetet edzettem az első csapattal, s már az is hatalmas megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán beléphettem a Fradi öltözőjébe. Több erőnléti gyakorlás mellett két alkalommal előkerült a labda is. Úgy érzem, nem vallottam szégyent, megálltam a helyem. Természetesen meg voltam illetődve, de minden játékos rendkívül segítőkész és közvetlen volt velem. Aztán pénteken behívott az irodába Détári Lajos vezetőedző. Ő és a vezetők elégedettek voltak velem, s még jobb feltételeket kínáltak, mint amire előzetesen számítottam. Persze nem akartam azonnal választ adni, de alig vártam, hogy másnap telefonálhassak: elfogadom a Ferencváros ajánlatát.″

„Az NB I-es keret már elutazott a törökországi edzőtáborba, de azt ígérték, majd velük készülhetek, edzhetek. Nyilván a másodosztályú csapatnál kezdek, de célom, hogy minél gyorsabban bekerüljek az élvonalbeli együttesbe. Hatalmas lehetőség előtt állok, amivel élni szeretnék. Eddig Kapuváron éltem és dolgoztam, szerdán utazom a fővárosba, ahol új fejezet kezdődik az életemben."

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Lucz Anna ezúttal ezüstérmes lett 200 méteren

Kajak-kenu
16 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
21 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
37 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
45 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
52 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
57 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik