Ferencváros: a húszéves középpályással hosszabbított a klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.04. 15:46
null
Nagy Dominik hosszabbított (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros hivatalos honlapján bejelentette, hogy hosszabbított Nagy Dominikkal.

„Fiatal középpályásunk, a 2015-ös U20-as világbajnokságot is megjárt Nagy Dominik meghosszabbította szerződését a Ferencvárosi Torna Clubbal” – olvasható a fradi.hu-n.

A Ferencváros a közleményében megemlíti, hogy hagyományosan megbecsüli fiatal magyar labdarúgóit. Ennek újabb bizonyítékaként említi Nagy Dominik szerződéshosszabbítását. Azután, hogy korábban Nagy Ádámmal és Batik Bencével is új szerződést írtak alá.

Nagy Dominik 2013 nyarán Pécsről érkezett (2013 tavaszán Kozármislenyben volt kölcsönben). Az akkor még alig 18 éves támadó középpályás már a pécsiek színeiben bemutatkozott az NB I-ben. Első fradista idényében a második számú csapat alapembereként hét gólt szerzett, a Diósgyőr elleni Ligakupa-elődöntőn az első csapatban is bemutatkozott.

Nagy 2014 őszén korábbi klubja, a Pécs ellen megszerezte első NB I-es találatát. A játékos részt vett a magyar válogatottal a 2015-ös új-zélandi U20-as világbajnokságon.

A zöld-fehér klub egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy meddig hosszabbított Naggyal.

Legfrissebb hírek

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
7 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
Tegnap, 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
Tegnap, 8:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45