Felkészülés: sima Haladás-siker a Király-kupán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.12. 15:27
Könnyed győzelemmel lépett tovább a labdarúgó Király-kupa döntőjébe a házigazda Haladás: a szombathelyiek a boszniai élvonal középmezőnyébe tartozó Slavija Sarajevo ellen győztek 3–1-re a kétszer 30 perces mérkőzésen.

A Slavija 20 percig állt ellen a Haladásnak, ekkor Radó András ugratta ki Németh Máriót, a támadó a kapust elfektetve gurított a kapuba. Három perccel később Radó harcolt ki és értékesített lazán egy tizenegyest (ez volt az utolsó megmozdulása, mielőtt lecserélték), majd a 36. percben az új nyári szerzemény, Predrag Bosnjak beadását értékesítette a hosszún érkező Andorka Péter.

A 45. percben Devecseri hozott össze egy tizenegyest, majd egy megjegyzéséért piros lapot is kapott Bognár játékvezetőtől, Dudic pedig berúgta a büntetőt, kialakítva ezzel a végeredményt.

KIRÁLY-KUPA, ELŐDÖNTŐ
SZOMBATHELYI HALADÁS–SLAVIJA SARAJEVO (boszniai) 3–1 (2–0)

Haladás: Mursits – Schimmer (Zsirai, 37.), Guzmics, Devecseri, Bosnjak – Szakály (Rajos, 30.), Iszlai – Gyurján (Medgyes, 40.), Németh M. (Andorka, 30.), Kalász (Kulcsár, 30.) – Radó (Ugrai, 25.). Edző: Artner Tamás.
Gólszerző: Németh M. (20.), Radó (23. – 11-esből), Andorka (36.), ill. Dudic (45. – 11-esből)
A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
15.30: MVM Paks–DVTK 0–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik