Felkészülés: nem bírt a Fradi a Soroksárral

Vágólapra másolva!
2018.10.13. 13:00
A labdarúgó NB I éllovasa, a Ferencváros félkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott az NB II-es Soroksár ellen. A Debrecen a Kisvárda otthonába a látogatott, ahol 1–0-ra legyőzték a hazaiakat.

SOROKSÁR–FERENCVÁROS 1–1SOROKSÁR–FERENCVÁROS 1–1

A mérkőzésen a csapatok közös megegyezés alapján 3-szor 30 percet játszottak. A fradi.hu beszámolója szerint az első gólig a második játékrész végéig kellett várni, amikor Csernik Kornél jobb oldali beadását Böde Dániel vette át, majd ballal a kapuba lőtt a 31 éves középcsatár (0–1). A Sorokság azonban nem adta fel, aminek meg is lett az eredménye: a 71. percben Lakatos István beadásából a korábbi ferencvárosi Gyömbér Gábor volt eredményes (1–1). A továbbiakban már több gól nem esett, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

KISVÁRDA–DEBRECEN 0–1

A Debrecen több veszélyes lehetőséget dolgozott ki az első félidőben, de nem született gól a szünetig. Az 55. percben Könyves Norbert egy az egyben állt a Kisvárda kapusával szemben, de nem tudta kihasználni a hatalmas lehetőséget, a gólvonalról mentett az egyik hazai védő. A 73. percben büntetőhöz jutott a Debrecen, amit Donis Avdijaj magabiztosan értékesített (0–1). A továbbiakban még szerzett egy gólt a Kisvárda, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A hármas sípszóig már nem változott az eredmény, így a Debrecen örülhetett.

FELKÉSZÜLÉSI KLUBMÉRKŐZÉSEK
Soroksár (NB II)–Ferencváros 1–1 (Gyömbér 71. ill. Böde 55.)
Kisvárda–Debrecen 0–1 (Avdijaj 73 – 11-esből)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
DVTK–Kazincbarcika (NB II) 2–2 (Polgár 63., Bacsa 69., ill. Kanalos 13., Tóth L. 41.)
Mezőkövesd–Balmazújváros (NB II) 3–1 (Drazsics 28., Molnár G. 44., Alves 92., ill. Kóródi 105.)
Honvéd–Csákvár (NB II) 3–3 (Tischler 3, ill. Oroszi, Kiprich, Simon M.)
Monor (NB II)–Újpest 0–2 (Novothny 38., 46. – az elsőt 11-esből)
St. Pölten (osztrák)–MTK 2–0 (Ljubicic 72., Vucenovic 74.)
Haladás–Vác 1–0 (Petró 89.)
Puskás Akadémia–Sepsi OSK (romániai) 1–1 (Vlasko 68., ill. Hadnagy 23.)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros kisvárdai sikerével a tabella élére állt

Labdarúgó NB I
10 órája

Kilencéves emlék: Molnár Gábor gólt lőtt Dibusz Dénesnek

Labdarúgó NB I
22 órája

Csaknem négy hónapos szünet után állhat újra a tabella élére csütörtök este a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.03. 10:33

Férfi vízilabda BL: ötméteresekkel kapott ki az FTC a Bresciától

Vízilabda
2025.12.02. 22:03

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 23:38

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 13:12

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 10:28
Ezek is érdekelhetik