A Honvéd kikapott a Galatától, Yilmaz duplájára Vernes válaszolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.27. 17:54
null
<a href="http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/bp-honved-cristian-portilla-bejelentette-a-megallapodast-2353029"><strong>A Honvéddal megállapodó Christian Portilla </strong></a>sem tudta győzelemhez segíteni a Honvédot (Fotó: Fuszek Gábor)
Az NB I-ben szereplő Budapest Honvéd felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett a Galatasaray együttesétől a Bozsik József Stadionban. A találkozó egészében fölényben futballozó törökök mindkét félidőben eredményesek voltak a duplázó, akcióból és tizenegyesből is eredményes Burak Yilmaz révén, a végeredményt Vernes Richárd állította be szabadrúgásból a 90. percben.

 

A kispestiek az NB I nyitánya, az újonc Dunaújváros 3–0-s legyőzését követően egy nappal léptek pályára az ausztriai edzőtáborából hazainduló, közben Budapestet is útba ejtő Galatasaray ellen, így érthető okokból a Honvéd erősen tartalékos felállásban lépett pályára, csak Kemenes Szabolcs volt ott a szombati kezdőcsapatból.

A Cesare Prandelli vezette Galatasarayban a kezdő sípszó pillanatában Burak Yilmaz, Inan, Felipe Melo is ott volt. A mérkőzését a lelátón követte végig a törökök korábbi vezetőedzője, Roberto Mancini, akinek fia, Andrea Mancini ott volt a Honvéd kezdőjében.

1. félidő

Az erősen barátságos hangulatú és tempójú mérkőzésen az első húsz percben kiegyenlített küzdelem folyt, egy-egy hazai villanással: az első kapura lövés Ihrig-Farkas nevéhez fűződött.

A törökök a félidő derekán megrázták magukat, és egyre több helyzetet alakítottak ki Kemenes kapuja előtt. Na Bangna a 19. percben 10 méterről bombázott fölé, 10 perccel később Chedjou ollózott szintén a léc fölé. A 36. percben Burak Yilmaz vezetést szerzett a Galatának: Adin labdaszerzését követően indította a Honvéd-védők között leshelyzetben kiugró csatárt, aki nem hibázott Kemenessel szemben, 12 méterről hanyag mozdulattal gurított a jobb alsó sarokba. 0–1

2. félidő

A második játékrész kezdetén pályára lépett a jelenleg klub nélküli, a Honvédnál készülő Vadócz Krisztián. Az újabb gólra öt percet kellett várni: Yilmazt buktatta a 16-os vonalán Mello, a tizenegyest a sértett váltotta gólra. 0–2

Az utolsó fél órában – ahogy a felkészülési mérkőzéseken megszokhattuk – egymás után következő cserék szakították félbe a mérkőzést, így folyamatos játék nehezen alakult ki, ami a helyzetekről szintén elmondható volt. Talán a csereként pályára küldött Prosser egyéni akcióját és lövését érdemes megemlíteni a találkozó ezen szakaszából.

A végig barátságos hangulatú összecsapás utolsó, de legszebb momentuma a szintén csereként pályára küldött Vernes Richárd nevéhez fűződik, aki a 90. percben 18 méterről, tökéletesen kivitelezett lövéssel tekert Bolat kapujának bal felső sarkába, beállítva az 1–2-es végeredményt.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd–Galatasaray (török) 1–2

Bozsik Stadion
HONVÉD: Kemenes (Horváth, 46.) – Baráth, Kristi, Mello, Fejes – Hidi (Vadócz, 46.), Portilla (Kapacina, 52.), Mancini (Koszta, 71.) – Ihrig-Farkas (Prosser, 52.), K. Traoré, Keita (Vernes, 59.). Vezetőedző: Pietro Vierchowod
GALATASARAY: Bolat – Sari, Chedjou, Kaya (Hakan Balta, 46.) , Telles – Inan (Yekta, 71.), Felipe Melo, Adin – Colak, Na Bangna (Amrabat, 59.), Yilmaz. Vezetőedző: Cesare Prandelli
Gólszerző:
Vernes (90.), ill. Burak Yilmaz (36., 50. – a másodikat 11-esből)

PERCRŐL PERCRE

Második félidő

90+2. perc: VÉGE! A győzelem nem, de a gól a végére összejött a Honvédnak, amely bár kikapott, de nem vallott szégyen a Galatasaray ellen.
90. perc: GÓL! Szépített a Honvéd! A sértett, Vernes Richárd jobbal, tökéletes lövéssel tekert 18 méterről a jobb felső sarokba. 1–2!
89. perc:
Vernest rántották le a 16-os vonalán, szabadrúgás a Honvédnak.
85. perc:
Hármas csere hazai oldalon! Fejes, Traoré és Vadócz is lement, a pályán Sundas, Karacs és Gazdag.
81. perc:
Nem ezért, de Prandelli lekapta Adint, Furkan Ozcal kapott 10 percet.
81. perc:
Újabb Galata-szabadrúgás csapódott a kispesti sorfalba, ezúttal Adin állt a labda mögé.
78. perc:
Vernes szabadrúgása után fejjel mentettek a törökök.
77. perc:
Vadócz ugratta ki Traorét egy pontos labdával, a csatár 14 méterről, kissé kiszorított helyzetből bombázott mellé, fölé.
74. perc:
A törökök fölényben futballoznak, de nem erőltetik túl a támadásokat.
71. perc:
Csere mindkét oldalon: Mancini fejezte be a Honvédban, és Koszta állt be. A törököknél Inant Yekta váltotta.
69. perc:
Ígéretes helyről rúghatott szabadot a Galatasaray, Telles 23 méterről a sorfalat bombázta telibe.
67. perc:
Cserélt Prandelli! A duplázó Yilmaz ment le, a helyén Umut Bulut.
66. perc:
Vernes kapott jó passzt és tört be nagy lendülettel a 16-oson belülre, a lövés azonban elmaradt, Felipe Melo szerelt jó ütemben.
65. perc:
Szögletet rúghatott a Honvéd, kifejelte a török védelem. Ez volt a hazaiak első sarokrúgása.
64. perc:
Kis zavar a Galata védelmében, Bolat és Chedjou nem értette meg egymást Mancini beadása után.
61. perc:
Traoré emelte középre a labdát a bal szélről, Bolat halászta le a levegőben.
59. perc:
Újabb cserék! A Honvédban Keitát váltotta Vernes, a Galatában Na Bangna hagyta el a pályát és Amrabat állt be.
56. perc:
Prosser szép egyéni akció után lőtt mellé! A csereként beállt Honvéd-játékos a jobb oldalról tört be középre, pár átlépéssel bolondította védőjét, majd 17 méterre a kaputól beleállt a lövésbe, kevéssel lőtt mellé.
52. perc:
A gólt követően cserélt Pietro Vierchowod: Portilla és Ihrig-Farkas ment le, Kapacina Valér és Prosser Dániel állt be.
50. perc: Yilmaz büntetett, magabiztosan értékesítette a tizenegyest, Horváth hiába érezte az oldalt. 0–2.
50. perc: TIZENEGYES A GALATASARAYNAK! Yilmaz kapott egy indítást a bal oldalon, a 16-oson belülre érve Mello buktatta.
49. perc:
Horváth mutatkozott be, Yilmaz lövése után védett lábbal.
46. perc:
Cseréltek a törökök is: Kaya helyett Hakan Balta állt be.
46. perc:
A jelenleg csapat nélküli, a Honvédnál edző Vadócz Krisztián a pályán a kispestieknél, Hidit váltotta a szünetben. Kemenes sem jött vissza, a magyar csapat kapujában Horváth András véd a második félidőben.
46. perc: Folytatódik a mérkőzés, a Honvéd indította ismét útjára a labdát.

Első félidő

45. perc: Nincs hosszabbítás, VÉGE az első félidőnek.
44. perc:
Yilmaz, a törökök gólszerzője 17 méterről pocsék lövési kísérletet mutatott be.
42. perc:
Ismét Kemenesnek akadt dolga: Inan szöglete után bokszolta ki a labdát.

39. perc: Kimaradt török lehetőségek Kemenes kapuja előtt! Előbb a 16-os bal oldalán kiugratott Adin találta telibe a jobb oldali kapufa tövét 12 méterről, majd a Galata szöglete után Na Bangna beadásánál Chedjou ugrott a legmagasabbra és bólintott mellé 8 méterről.
36. perc: GÓL! VEZET A GALATASARAY! Yilmaz, 0–1.
Inan szerzett labdát a középpályán és tört át nagy lendülettel a Honvéd középpályás védelmén, laposan indította leshelyzetben kiugró Yilmazt, de a partjelző nem jelzett, a csatár pedig egy laza, már-már flegma mozdulattal gurított a rövid alsó sarokba az elfektetett Kemenes mellett.
33. perc:
Kispesti labdaszerzés, Traoré indította azonnal Ihrig-Farkast a bal szélen, de a partjelző lest intett.
30. perc:
Colak zárta le egy gyenge lövéssel a török akciót.
29. perc:
Inan beadásába Kemenes csak beleérni tudott, Chedjou ollózva lőtt kapu fölé 9 méterről.
28. perc:
Hidi középen vezette rá a labdát a török védelemre, majd egy okos emeléssel próbálta játékba hozni a bemozduló Traorét, de Bolat jól mozdult ki a kapujából.
27. perc:
Felipe Melo távol lökete kerülte el a kaput.
25. perc:
Na Bangna és Inan kényszerítőjébe Baráth lépett bele jó ütemben, az induló kispesti kontrát Felipe Melo állította meg egy elegáns szereléssel.
24. perc:
A Galatasaray térfelén a labda, az utóbbi percekben ez ritka jelenség a Bozsik Stadionban.
23. perc:
Felipe Melo ezúttal magas beadását Kemenes nyelte le. Ismét.
22. perc:
Na Bangna cselezgetett a bal oldalon, a 16-os közelében, beadása nem sikerült, megúszta a Honvéd.
19. perc:
Szép török akció, nagy helyzet maradt ki! Telles került a védők mögé a bal szélen, laposan adott középre, Na Bangna érkezett és 13 méterről bombázott a kapu fölé.
17. perc:
Baráth fejjel mentett, újabb szögletet rúghatott a Galata, de gyengén. Prandelli hevesen gesztikulál a kispadnál.
16. perc:
Felipe Melo jobb oldali beadását vetődve nyelte le Kemenes.
15. perc:
Ismét a fiatal Ihrig-Farkas lőtt, ezúttal 17 méterről, megint fölé.
13. perc:
Inan tekerte kapura, a bal oldali kapufa irányába csapódó löketet a levegőben úszó Kemenes csak ütni tudta. Szép lövés, mutatós védés.
13. perc:
Yilmaz harcolt ki szabadrúgást középen, 19 méterre Kemenes kapujától. Mello buktatta.
11. perc:
Helyzet! Ihrig-Farkas tekert kapu fölé 17 méterről.
10. perc:
A törökök hátul járatják a labdát, hosszú indításokkal próbálkoznak. Yilmazt állították meg lesen.
6. perc:
A szombati bajnokin csereként gólszerző Traoré csent labdát a középpályán, de társak hiányában elhalt az ígéretes kispesti kontra.
4. perc:
A Galatasaray végezte el a meccs első szögletét, nem sok sikerrel. Egészen a kapusig került hátra a labda.
3. perc:
Traoré buktatása után Keita jobb oldali szabadrúgása veszélyesen tekeredett középre, de mindenki feje előtt elszállt az ötösnél.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Galata indította útjára a labdát.

- Prandelli nem változtatott a Rapid Wien ellen pályára küldött kezdőcsapatán. A Honvédban csak Kemenes kezdett szombaton is, a Dunaújváros ellen.
- A Honvéd piros-feketében, a Galatasaray fehérben futballozik ma este.
- Köszöntjük olvasóinkat! A csapatok már a pályán, a nap is kisütött 18 órára, hamarosan kezdünk.

ELŐZMÉNYEK

• A Budapest Honvéd egy nappal NB I-es bajnoki nyitánya, a Dunaújváros 3–0-s legyőzését követően egy nappal fogadja a Galatasaray együttesét felkészülési mérkőzésen.

• A törökök Ausztriában edzőtáboroztak, ahol két mérkőzést játszottak: a Rapid Wientől 3–1-es vereséget szenvedtek, két nappal korábban a szintén osztrák SK Vorwärts Steyrt hasonló különbséggel győzték le.

• A Galatának két felkészülési találkozóját is törölték Ausztriában, ezért, illetve a két olasz vezetőedző, Pietro Vierchowod és Cesare Prandelli barátságnak köszönhetően jöhetett létre a mai, budapesti találkozó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik