Villám-kiállítás és Milinte-potya után sima Honvéd-siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.26. 16:25
null
Villám ezért a rúgásért kapott piros lapot (Fotó: Fuszek Gábor)<br />
A labdarúgó NB I 1. fordulójában a Budapest Honvéd a 26. perctől emberelőnyben játszott a Dunaújváros ellen, és a második félidőben három gólt szerezve 3–0-ra győzött. A guineai válogatott csatár, Souleymane Youla góllal debütált, akárcsak a korábbi elefántcsontparti válogatott Kandia Traoré.

1. FÉLIDŐ

A Dunaújváros PASE feljutásával a város 2003 után tudott csapatot delegálni az NB I-be, az újonc a Budapest Honvéd otthonában kezdte meg élvonalbeli szereplését. A nyári szerzemények közül a Honvédban egyedül a guineai válogatott csatár, Souleymane Youla kapott lehetőséget kezdőként, de első NB I-es meccsét játszotta a már 2010-ben szerződtetett, 20 éves román védő, Alexis Sundas is. A vendégeknél Dino Gavric, Szekeres Adrián és a spanyol Bruno Pasica kezdett az új játékosok közül.

A találkozó első perceitől kezdve a fővárosiak akarata érvényesült, a vendégek a szervezett védekezés mellett a gyors kontrákra építettek, Böőr Zoltánnak és Bruno Pascua Lópeznek is volt kapura lövése, főleg utóbbi próbálkozása rejtegetett magában gólveszélyt.

Az újvárosiak azonban a 26. percben komoly bajba kerültek, Villám Balázs ugyanis nyújtott lábbal próbálta meg szerelni Holender Filipet, és ugyan csak súrolta a lábával a kispesti játékost, de az biztos, hogy a mozdulat nem labdára irányult, Farkas Ádám ezért azonnali piros lappal küldte le a pályáról a védőt.

A Honvéd tehát viszonylag hamar emberelőnybe került, de nem tudott ezzel élni az első félidő hátralévő részében.

2. FÉLIDŐ

Sokat elmond az első félidő színvonaláról, hogy beszámolók szerint Cesare Prandelli és a Galatasaray játékosai a szünetben taxival távoztak a Bozsik József Stadionból, mint ismert, holnap a török csapat ellen fog felkészülési mérkőzést játszani Pietro Vierchowod együttese.

A játék képe nem sokat változott, emberelőnyben a Honvéd birtokolta jóval többet a labdát, de jószerivel semmit sem tudott azzal mit kezdeni – egészen a 75. percig. Ekkor jött a csereként beálló Fejes János (most játszotta pályafutása első NB I-es meccsét ), aki balról középre kanyarított, a hosszú oldalon pedig Holender fejelt kapura hat méterről, Milinte Árpád pedig óriásit potyázott, szó szerint bevédte a labdát a jobb alsó sarokba. 1–0

Sokáig úgy tűnt, ez az egy gól fog dönteni, de a 86. percben egy szabadrúgást követően Kemenes Szabolcs átrúgta a labdát a pályán, az ellenfél tizenhatosának előterében pedig Youla remekül levette, és 11 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Youla már a felkészülési időszakban is remekelt, ezen időszak alatt három gólt szerzett, amivel a legeredményesebb kispesti volt. 2–0

A találkozó vége előtt a csereként beálló Kandia Kain Émile Traoré is betalált (előbb szépen elfektette Milintét, majd szinte az alapvonalról lőtt a bal alsó sarokba), beállítva a 3–0-s végeredményt. 3–0

Az olasz Pietro Vierchowod győzelemmel mutatkozott be a kispesti kispadon.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD–DUNAÚJVÁROS PASE 3–0 (Holender 75., Youla 86., K. Traoré 90.)

NB I, 1. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 25., péntek
19.00 Nyíregyháza Spartacus–Debreceni VSC 1–1
Kassai Viktor
Július 26., szombat
16.30 Budapest Honvéd–Dunaújváros PASE 3–0 Farkas Ádám
18.30 Videoton FC–Lombard Pápa (Sport1)
Vad II István
18.30 Pécsi MFC–MTK Budapest
Németh Ádám
20.30 Szombathelyi Haladás–Újpest FC (Sport1)
Solymosi Péter
Július 27., vasárnap
16.30 Kecskeméti TE–Ferencváros (Duna)
Iványi Zoltán
18.30 Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC (Sport2)
Bognár Tamás
20.30 MVM-Paksi FC–Győri ETO FC (Sport2)
Erdős József
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik