Felkészülés: győzött a DVSC és a Honvéd II is

2011.01.22. 19:08
Címkék
A Honvéd II labdarúgócsapata a Törökbálint, a DVSC a Hajdúböszörmény ellen győzött felkészülési mérkőzésen.

A Honvédban hat próbajátékos is pályára lépett, az együttes végül 4–2-re győzött az NB III Duna-csoportjának harmadik helyén álló Törökbálint ellen.

A DVSC nemcsak a Balmazújvárossal, hanem a Hajdúböszörménnyel is megmérkőzött, természetesen nem ugyanazok a játékosok szerepeltek, mint a korábbi találkozón.

Tegnap a Szolnok ellen mesterhármast elérő horvát támadó, Marko Simic ezúttal is pályára lépett a második félidőben, és bár gólt most nem rúgott, teljesítményéről a szakemberek és a szurkolók is elismerően beszéltek.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
DVSC-TEVA–Hajdúböszörményi TE 3–0 (0–0) 
Oláh G. műfű, 200 néző. Vezette: Bodnár A.
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Simac, Mijadinoszki, Fodor – Dombi (Simic), Varga J. (Lucas), Rezes, Vinicius – Coulibaly (Szilágyi), Balajti
Hajdúböszörmény: Tóth Cs. (Bákonyi) – Király, Póti, Szilágyi K., Lovas – Nagy D. (Varga M.), Arnóczki (Kiss G.), Kiss L. (Balás), Bellon (Kerek) – Bogdanovics (Kádár), Simtchatcha (Kiss G.)
Gól: Szilágyi 2, Balajti
Bp. Honvéd II–Törökbálint 4–2 (2–1)
Bp. Honvéd II, 1. félidő: Czuczi – Horváth Adrián, Moga Sergiu, Madar Máté, Koródi Viktor – Veikutis, Demikis – Vólent Roland, Hadzsibulics, Azevedo Dyjan – Bajner Bálint.
Bp. Honvéd II, 2. félidő: Juhász Gergely – Moga Sergiu, Horváth Adrián, Madar Máté, Koródi Viktor – Tisza Kálmán, Salami – Dudu, Lengyel Gyula, Vólent Roland – Nikolics.
Edző: Lőrincz Emil
Törökbálint: Sztányi – Bakos Á.,Róza,Bakos B., Csirinyi – Héray, Nagy B.,Horváth P., Gáznár – Bábik T., Havrán G.
Edző: Miskei Attila
Gólok: Vólent , Bajner, Lengyel, Moga, ill. Nagy B., Havrán

 

Legfrissebb hírek

Ruff-Nagy Dóra: Készen állok az erős visszatérésre

Kosárlabda
8 perce

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
10 perce

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
1 órája

Tekintse meg Csongvai Áron első franciaországi gólpasszát!

Légiósok
1 órája

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
1 órája

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
1 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
2 órája

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
2 órája