Hiába vezetett kétszer is az FTC, nem koronázta siker az erőfeszítéseit

Vágólapra másolva!
2019.01.20. 14:52
null
Wilmots (29) a kezdőcsapat tagja volt (Fotó: twitter.com)
A törökországi Belekben edzőtáborozó Ferencváros negyedik felkészülési mérkőzését a lengyel Korona Kielce ellen vívta. A zöld-fehérek a gól nélküli első félidő után a második játékrészben kétszer is vezettek, ám a végén mégis a lengyelek örülhettek a győzelemnek.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Korona Kielce (lengyel) 2–3
(0–0)
Belek, Törökország

ÖSSZEFOGLALÓ

Negyedik felkészülési mérkőzését vívta a törökországi Belekben edzőtáborozó Ferencváros vasárnap délután, az ellenfél a lengyel élvonalban szereplő Korona Kielce volt, amely az első félidőben kimondottan kellemes edzőpartnernek tűnt.

Szerhij Rebrov csapata ellenfelénél többet birtokolta a labdát, s jóval többször volt kapura veszélyes, mint a lengyelek támadói – akik közül a középcsatár Vato Arveladze, a valaha volt legeredményesebb grúz válogatott labdarúgó Sota Arveladze unokaöccse. Hiába azonban a nagynevű rokon, sem a 20 éves grúznak, sem társainak, ahogy a ferencvárosiaknak sem sikerült a gólszerzés a szünet előtt – az első félidőben a zöld-fehérek legnagyobb lehetőségeit Böde Dániel és Amadou Moutari hagyták ki.

A második félidőben aztán hamar beindult a gólgyártás, a 25. életévét tegnap betöltő Amadou Moutari köszöntötte magát góllal a mérkőzés 51. percében.

A lengyelek azonban „ünneprontónak” bizonyultak: a csereként nem sokkal később beálló Costa Rica-i, német kettős állampolgár Felicio Brown Forbes fejjel egyenlített negyedórával később. Erre azonban a szintén csereként pályára lépő Varga Roland egy szintúgy szép fejessel válaszolt, mire Forbes sarokkal egyenlített másodszor is.

„NAGYOT KÜZDÖTT A CSAPAT”
„A lengyel csapatok mindig erősek fizikailag, így volt ez most is. Az elmúlt két találkozón lőttünk négy gólt, mellette kaptunk ötöt, úgyhogy le kell ülni a játékosokkal, és meg kell beszélnünk, mit kell tennünk. Ennek ellenére pozitívan tekintek erre a meccsre, mert nagyot küzdött a csapat, pedig igen leterheltek már a játékosok. Ma is fontos információkat gyűjtöttünk. Ami biztos, hogy nyernünk kell, mert játszhatunk akárhogy, csak a győzelemből meríthetünk magabiztosságot” – mondta Szerhij Rebrov a lefújást követően a fradi.hu-nak.

Amikor már majdnem mindenki elkönyvelte volna a 2–2-es végeredményt, néhány perccel a vége előtt érkezett a szintén csereként pályára lépő Maciej Górski, és egy hatalmas bombagóllal megnyerte a mérkőzést a Kielcének.

A Ferencváros tehát negyedik téli felkészülési mérkőzésén a második vereségét szenvedte el – folytatás a jelenlegi ismereteink alapján öt nap múlva, amikor a zöld-fehérek kétszer is megmérkőznek a román élvonalban szereplő Universitatea Craiovával.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Korona Kielce (lengyel) 2–3
(0–0)
Belek, Törökország
Ferencváros:
Varga Á. – Botka (Lovrencsics G., 53.), Takács Zs. (Blazic 63.), Dvali (Frimpong 63.), Vida K. (Csernik, a szünetben, Heister, 63.) – Gorriarán, Leandro (Sigér 63.) – Bőle (Varga R., 63.), Wilmots (Haratin 63.), Moutari (Petrjak, 63.) – Böde (Szihnyevics 63.).
Korona Kielce: Miskiewicz (Sokól, 46.) – Malarczyk (Kosakiewicz, 68.), Kovacevic (Skrzecz, 81.), Rymaniak (Sewerzynski 68.) – Cebula (Pucko, 46.), Gnjatic (Brown Forbes, 60.), Gardawski (Márquez, 68.), Petrak (Jukic, 46.) – Zubrowski (Kallaste, 68.), V. Arveladze (Górski, 61.), Soriano (Janjic, 60.).
Gól: Moutari (51.), Varga R. (71.), ill. Brown Forbes (66., 73.), Górski (86.)
Sárga lap: Rymaniak (34.)

PERCRŐL PERCRE

Köszönjük olvasóink figyelmét, hamarosan jövünk a mérkőzés összefoglalójával!

90. perc: Véget ért a mérkőzés!

87. perc: Petrjak beadása után Varga fejese szállt a kapu fölé.

86. perc: Vezetnek a lengyelek! Hatalmas gól… Górski lőtt 22 méterről, nagy erővel a bal alsó sarokba, 2–3!

85. perc: Lovrencsics beadása után Haratin fejelt nem sokkal a kapu mellé.

81. perc: Skrzecz érkezett Kovacevic helyére.

79. perc: Varga jobbról ívelt középre Szihnyevicsnek, aki lőtt is egyből, de egy védő a kapu torából menteni tudott…

73. perc: Ez nem tartott sokáig… Beadás utánBrown Forbes sarokkal küldte a labdát a ferencvárosiak kapuba, 2–2!

71. perc:Újra vezet a Ferencváros! Heister beadása után Varga Roland bólintott 8 méterről a lengyelek kapujába, 2–1!

68. perc: Négyet cserélnek a lengyelek, jön Kosakiewicz, Marquez, Kallaste és Sewerzynski, megy Malarczyk, Gardawski, Zubrowski, Rymaniak.

66. perc:Egyenlített a Korona. Gardawski adott középre balról, a jó ütemben érkező Brown Forbes fejesét Varga nem védhette, 1–1.

63. perc: Több csere a Ferencvárosnál, bejött Blazic, Frimpong, Heister, Haratin, Sigér, Varga R., Petrjak és Szihnyevics is.

60. perc: Gnjatic és Soriano le, Brown Forbes és Janjic be.

56. perc: Rymaniak hosszú indítása után Arveladze lőtt 16 méterről, fölé.

53. perc: Újabb zöld-fehér csere: Botka helyett Lovrencsics Gergő a pályán.

51. perc: Góóól, vezet a Ferencváros! Leandro szöktette laposan Bödét, aki jól adott középre, az érkező Moutariközelről a kapuba gurított, 1–0!

46. perc: A Korona három helyen változtat: Cebula, Petrak és a kapus Miskiewicz kapnak pihenőt, helyettük Pucko, Jukic és Sokól.

46. perc: A Fradiban Vida helyett Csernik folytatja.

46. perc: Folytatódik a találkozó!

Jönnek a csapatok, cserék várhatóak mindkét oldalon.

45. perc: Vége az első félidőnek.

41. perc: Bőle jobbról ívelt a kapu elé szögletből, Böde megcsúsztatta a rövidnél, Miskiewicz nagy bravúrral menteni tudott, a kipattanót Takács nem tudta kapura kotorni.

39. perc: El is állt az eső.

36. perc: Böde bepassza után Miskiewicz lábbal mentett Bőle elől.

35. perc: Bőle ívelte középre a labdát a szabadrúgásból, jól érkezett középen Leandro, de fejese a kapu fölé szállt.

34. perc: Rymaniak kapott sárgát, Moutarival szemben szabálytalankodott.

33. perc: Elkezdett esni.

28. perc: Vida passzolt Bödéhez, aki Moutarit szöktette, ő Rymaniakot egy jó csellel faképnél hagyta, majd 16 méterről lőtt is, Miskiewicz védett látványosan.

23. perc: Lengyel ellentámadás végén Soriano lövése után Varga ment szögletre.

19. perc: Gyors lengyel ellenakció végén Varga védte a 14 méterről meglőtt labdát, majd az ismétlést már megfogta.

18. perc: Bőle előbb szabadrúgásból, majd szögletből ívelt a kapu elé, a védelem mind a kétszer a helyén volt.

13. perc: Egy lengyel lövés, 25 méterről ez is fölé.

7. perc: Gorriarán szánta el magát lövésre, 20-ról, fölé.

6. perc: Kis szöglet után Wilmots ívelt középre, Takács hiába próbált fejelni, nem fért a labdához a védők között.

3. perc: Előbb Böde passzát blokkolták a védők, majd Wilmots lövésébe álltak bele a bekkek.

2. perc: Nem sokat vacakolnak a felek: előbb Varga szed fel egy hosszan előrevágott labdát, majd Böde játszott Gorriaránhoz, aki éles szögből lőtt, Miskiewicz vetődve hárított.

1. perc: A Ferencváros zöld-fehérekben, a lengyelek piros sárgában, s ők kezdtek.

Az idő tökéletes futballra, a Ferencváros honlapjának tájékoztatása szerint Belekben 13 fok várja a csapatokat.

ELŐZMÉNYEK

A lengyeleknél a kezdőcsapat tagja a 20 éves grúz támadó, Vato Arveladze, akinek nem véletlenül cseng ismerősen a neve: nagybátyja Sota Arveladze, aki húsz évvel ezelőtt fénykorában az Ajax és a Rangers támadójaként ontotta a gólokat. Ügynöke Mino Raiola, aki többek között Romelu Lukaku, Paul Pogba, vagy éppen Mario Balotelli ügyeit is viszi.

A Ferencváros a román élvonalbeli Viitorul elleni 2–1-es vereséggel kezdte felkészülési mérkőzései sorát, majd jött a szintén a román első osztályban szereplő Gaz Metan Medias elleni gól nélküli döntetlen, végül legutóbb a svájci Sion ellen lépett pályára Szerhij Rebrov csapata és játszott 2–2-t.

A mérkőzést a zöld-fehérek hivatalos honlapja, a fradi.hu segítségével közvetítjük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik