Felkészülés: egygólos DVSC-siker a Békéscsaba ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.19. 15:45
null
A debreceniek jó iramú meccsen kerekedtek a Békéscsaba fölé (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben listavezető DVSC-Teva felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a másodosztályban érdekelt Békéscsaba felett. A PMFC és a Puskás Akadémia nem bírt másodosztályú ellenfelével, ellenben a Mezőkövesd Rajczi Péter góljának köszönhetően két vállra fektette a Nyíregyházát.

 

DVSC-TEVA–BÉKÉSCSABA

A mérkőzés első húsz percében a Loki akarata érvényesült, sőt L'Imam Seydi a kapuba is betalált, de a játékvezető szabálytalanság miatt nem adta meg a találatot. Kisvártatva aztán Bagi István góljával váratlanul megszerezte a vezetést az addig alárendelt szerepben futballozó Békéscsaba. A Mezőkövesdről érkező játékos egy kontratámadás után volt eredményes. 0–1

A vendégek azonban nem sokáig örülhettek, mert még az első félidő vége előtt érkezett a debreceniek válasza. A 37. percben Selim Bouadla bal oldali beadása után Seydi fejelt tíz méterről a hálóba. 1–1

A második játékrész elején ismét az történt a pályán, amit a DVSC eltervezett, a játék képe alapján idő kérdése volt, hogy a Loki mikor kerül előnybe. Szécsi Márk lövése után a békéscsabai kapusnak kellett védenie, Dusan Brkovics fejesénél azonban már ő is tehetetlen volt, de a kapufa kisegítette.

Az 55. percben ellenben már kegyelmeztek a hazaiak, akik Ferenci János centerezése után Igor Morozov fejes góljával megfordították a mérkőzést. 2–1

Szűk tíz perccel a lefújás előtt Alexandru Dan Leucuta értékesített tizenegyesének köszönhetően ismét döntetlenre álltak a felek (2–2), az eredmény azonban kilenc perccel később megint változott, miután Albert István a saját kapujába talált (3–2), így a DVSC sikerével végződött a jó iramú találkozó.

Kondás Elemér csapata a téli felkészülési időszakban még egy találkozót vív, szombaton a hozzá hasonlóan első osztályú Mezőkövesddel meccsel.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–BÉKÉSCSABA ELŐRE 3–2 (1–1)
Debrecen-Pallag, 200
néző. V: Solymosi
DVSC: Verpecz – Króner, Morozov, Szatmári, Brkovics – Bódi (Kovács Á. 65.), Spitzmüller, Bouadla, Ferenczi J. – Szécsi M., Seydi.
BÉKÉSCSABA: Póser (Scsekics, a szünetben) – Tolmbaye (Balog Zs., 17.), Koszó, Albert I., Juhász – Balogh M. (Leucuta, a szünetben), Bagi, Lucas (Pozsár, 36.), Károly – Prasler (Gajdos, a szünetben), Mosquera.
G: Seydi (37.), Morozov (60.), Albert I. (88. – öngól), ill. Bagi (25.), Leucuta (83.)
Forrás: dvsc.hu, bmsextra.hu

PÉCSI MFC–KOZÁRMISLENY

A pécsiek Pölöskey Péter emelése, és a Kozármisleny védőjének, Fellai Józsefnek a hajmeresztő megoldása után kétszer is eltalálták a kapufát, de a gólszerzés nem sikerült nekik, ahogy a vendégeknek sem, bár Oláh Lóránt többször is közel állt a győztes találat megszerzéséhez.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PMFC–Kozármisleny 0–0

Pécs, 200
néző. V: Sipos K.
PÉCS: Steer – Erdős, Fodor F., Lantos, Hambuch – Horváth A., Turi – Beke, Rácz F., Zsdrál (Városi) – Perics (Pölöskey P.).
KOZÁRMISLENY:
Helesfay – Kiss M., Fellai, Vattai, Fenyvesi (Petrók) – Kovács T., Fitos (Varga B.), Szabó B. (Kovács D.), Nagy E. – Vituska (Tóth D.), Oláh L.

MEZŐKÖVESD–NYÍREGYHÁZA

A háromszáz néző előtt megrendezett találkozó egyetlen gólját a Mezőkövesd téli szerzeménye, Rajczi Péter szerezte az első félidőben.

Mezőkövesd Zsóry FC–Nyíregyháza Spartacus 1–0 (1–0)
Mezőkövesd, műfű, 300
néző. V.: Nagy R.
MEZŐKÖVESD: Horváth T. (Ficsór) – Hegedűs Cs. (Búrány), Szalai V. (Vermes), Gévay, Fótyik – Velicky (Szilvási), Takács P. (Kiss M.), Bognár I., Melczer (Dobos) – Rajczi (Balajti), Harsányi (George). Vezetőedző: Véber György
NYÍREGYHÁZA: Ovszijenko (Perger) – Polényi G., Patály (Benkő), Jánvári (Gengeliczki), Törtei – Huszák T., Reznek, Kis R. (Szathmári), Szilágyi – Pákolicz, Molnár M. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás.
G.: Rajczi

PUSKÁS AKADÉMIA–BALMAZÚJVÁROS

A másodosztályú Balmazújváros az első játékrészben Sárközi Szabolcs góljával ugyan előnybe került, de Benczés Miklós együttese a szünet után Berki István találatának – amely egy kapusról kipattanó labda után született – köszönhetően döntetlenre mentette a meccset.

Puskás Akadémia FC–Balmazújváros 1–1 (0–1)
Felcsút, 50
néző. V: Kulcsár K.
PAFC:
Somodi (Papp M.) – Nagy Zs, Vaszicsku (Aposztolopulosz), Vaskó (Fabio), Tamás M. (Farkas N.) – Tóth II B. (Orbán G.), Polonkai (Bertus) – Gallardo (Berki I.), Szakály D., Czvitkovics – Lencse (Tischler)
BALMAZÚJVÁROS:
Mester (Szalma) – Vachtler, Papp F., Forgács, Németh Á. (Privigyei) – Nagy R., Müller, Oláh G. (Bakos B.), Sárközi (Pintér N.) – Demjén (Murak), Belényesi (Vólent)
G:
Berki I. ill. Sárközi

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik