Felkészülés: a Vidi egy óra után elvérzett a müncheniek ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.29. 17:48
null
Nikolics a kispadon kezdett (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu//index.php" target="_blank">vidi.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton felkészülési mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett a német második ligás 1860 Münchentől Marbellában.

A székesfehérváriak január 15-én kezdték meg a felkészülést, majd két nappal később már utaztak is a spanyolországi Marbellába, ahol első felkészülési mérkőzésükön 5–1-re legyőzték a spanyol negyedosztályú UD San Pedrót.

Joan Carrillo együttesére csütörtök délután nehezebb feladat várt, Király Gábor korábbi klubja, a német másodosztályú 1860 München ellen lépett pályára a fehérvári alakulat.

A vidi.hu beszámolója szerint a német együttes kezdte jobban a találkozót, az első pillanattól letámadott, ám igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítaniuk az „oroszlánoknak” , és bár a Videoton ügyesen tartotta a labdát, a másik oldalon sem forgott veszélyben a kapu, így 0–0-val fordultak a felek a második félidőre.

A szünetben hármat is cseréltek a székesfehérváriak, de így is az 1860 pörgött fel hamarabb, és a 60. percben megszerezte a vezetést: az Arsenalban nevelkedő Martin Angha középre tekerte a labdát, bent pedig a pályafutása alatt többek között az Ajaxnál, valamint a Lech Poznannál is megforduló dél-afrikai Daylon Claasen helyezkedett, és Calatayud kapujába bólintott (0–1).

Harcoltak a fehérváriak, de végül sima vereséget szenvedtek Marbellában (Fotó: vidi.hu)
Harcoltak a fehérváriak, de végül sima vereséget szenvedtek Marbellában (Fotó: vidi.hu)

A 60. percben jött a sorcsere, nyolc játékosát lecserélte a Vidi, az angol, spanyol, valamint francia csapatokkal is összeboronált Nikolics Nemanja is pályára lépett, de a második gólt a németek szerezték: egy újabb beadást követően Stephan Hain fejelt a kapuba, kialakítva a 0–2-es végeredményt.

„Jó mérkőzést játszottunk egy remek ellenfél ellen, és ez jól szolgálta a felkészülésünket – értékelt a meccs után Joan Carrillo vezetőedző a vidi.hu-nak. – Azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a müncheniek egy hét múlva már bajnokit játszanak, szóval ők már közel vannak a csúcsformájukhoz, mi pedig a felkészülésünk közepén járunk. A játékosaim fáradtak voltak, ami a mostani fázisban teljesen normális, például tegnap is két kemény edzésük volt. A mostani meccs célja az volt, hogy az eddig az edzéseken gyakorolt dolgokat élesben, mérkőzésen is kipróbáljuk, hogy hogy mennek illetve, hogy mindenki játszhasson. Ráadásul a 90 perc során mi birtokoltuk többet a labdát, és nekünk voltak nagy gólhelyzeteink, gondolok itt Oliveira lövésére, Simon fejesére vagy Kovács és Gyurcsó helyzetére, sőt volt egy büntetőgyanús szituáció is, amit végül nem kaptunk meg. Azonban az eredmény most még másodlagos volt számunkra, a legfontosabb az, hogy milyen teljesítményt nyújtanak a játékosok. Mindent figyelembe véve elégedett vagyok a csapat mai játékával."

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Videoton–1860 München (német II.) 0–2 (0–0)

Marbella, San Pedro de Alcántara
VIDEOTON: Calatayud (Pajovics, 61.) – Szolnoki (Brachi, 61.), Juhász (Sakla, a szünetben), Vinícius (Fejes, 61.), Maréval (Heffler, 61.) – Simon (Kocsis, 61.), Trebotic (Sándor Gy., 61.) – Álvarez (Gyurcsó, a szünetben), Kovács I. (Pajac, 61.), Oliveira (Nikolics, 61.) – Ivanovszki (Feczesin, a szünetben). Vezetőedző: Joan Carrillo
G: Claasen (60.), Hain (76.)

KORÁBBAN
Haladás–Universitatea Cluj (román) 1–1 (0–0)
Haladás:
Rózsa – Schimmer, Fehér (Czingráber, 60.), Alcibiade, Devecseri – Jagodics, Iszlai – Radó, Martínez, Halmosi – Rocchi. Edző: Szentes Lázár
G: Martínez (66. – 11-esből), ill. Lemnaru (84. – 11-esből)

A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 15.
Edzőtábor: Spanyolország (Marbella), január 17–30. és február 6–18.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 25. (Marbella): UD San Pedro (spanyol IV.)–Videoton 1–5 (Trebotic 9., Ivanovszki 21., Gyurcsó 55., 83., Nikolics 81.)
Január 29., csütörtök (Marbella): Videoton–1860 München (német II.) 0–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik