Felkészülés: brazilokat tesztelt, kikapott a Honvéd a Partizantól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.25. 19:37
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Bp. Honvéd 2–0-ra kikapott a szerb bajnokság legutóbbi ezüstérmesétől, a Partizan Beogradtól a két csapat hétfői felkészülési mérkőzésén.

A szlovéniai Adorjánfalván (Odranci) megrendezett mérkőzésen a Honvéd két próbajátékon szereplő labdarúgót is bevetett: a kezdőben a 24 éves támadót, Silvio Rodrigues Pereira Júniort, a második félidőben a 23 éves középpályást, Guttiner Heider Fernandót – azonosította be a két játékost a csak.taccs.hu.Silvio Rodrigues Pereira Júniort, a második félidőben a 23 éves középpályást, Guttiner Heider Fernandót – azonosította be a két játékost a csak.taccs.hu.

A legutóbbi szezonban mindketten az ukrán Csornomorec Odesszában futballoztak.

„Nagyon jó ellenféllel szemben léptünk pályára – idézi a honvedfc.hu Supka Attila vezetőedzőt. – A mérkőzés elején a kicsit hosszúra sikeredett utazás benne volt a lábakban, az első félidő közepétől viszont kezdett olyan lenni a játékunk, amit előzetesen szerettünk volna látni. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, azonban megint két buta gólt kaptunk, amit elkerülhettünk volna. Nem volt megfelelő a kommunikáció a védőink között. Bízom abban, hogy rövid időn belül megtaláljuk azokat a játékosokat, akikre szükségünk van, mert most még csak tapogatózunk. Voltak most is néhányan próbajátékon, de nem igazán azt a színvonalat képviselték, amit szeretnénk látni a csapatban. Bízunk benne, hogy a következő időszakban minőségibb futballisták érkeznek, és megtaláljuk azokat az embereket, akik tudnak nekünk segíteni.”

A hétfői mérkőzésen – amelyet csőtörés miatt vittek az eredeti helyszínről, Lendváról Adorjánfalvára – Baráth Botond és Banó-Szabó Bence kisebb sérülést szenvedett, itthon még további vizsgálatok várnak rájuk.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PARTIZAN (szerb)–BP. HONVÉD 2–0 (1–0)
Adorjánfalva (Odranci)
HONVÉD:
Horváth A. – Heffler T. (Nagy G., a szünetben), Baráth, Kamber (Kukoc, a szünetben), Csukovics (Lippai, 67.), Holender (Cipf, 67.) – Uzoma, Gazdag (Guttiner, a szünetben), Banó-Szabó (Pölöskei Zs., 29.) – Silvio (Kovács N., 67.), Danilo (Lukács, a szünetben). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: S. Soumah (22.), N. Nikolics (61.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
Tegnap, 22:42

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43