Felkészülés: az Újpest sikerrel zárt Belgiumban, legyőzte az Antwerpet

Vágólapra másolva!
2012.07.20. 22:02
Címkék
A Belgiumban edzőtáborozó Újpest FC felkészülési mérkőzésen 1–0-s győzelmet aratott a belga másodosztályban szereplő Royal Antwerp ellen.

A felkészülési időszak kezdeti nehézségei után az Újpest legutóbbi mérkőzésén már legyőzte a szaúd-arábiai al-Faiszalit, és a belga második ligás Royal Antwerp ellen ismét nyert – ezúttal 1–0-ra, az izraeli próbajátékos, Jadin Zarisz góljával. A találkozó kezdőrúgását a mindkét klubnál legendának számító Fazekas László végezte el – „Kapa" újpesti évei után, 1980-tól profiskodott az Antwerpben.

AZ ÚJPEST BELGIUMI MÉRKŐZÉSEI
Kortrijk (belga, I.)–Újpest 5–0
Sint-Truiden (belga, I.)–Újpest 1–1
Újpest–al-Faiszali (szaúdi, I.) 3–1
Royal Antwerp (belga, II.)–Újpest 0–1

Az ujpestfc.hu tudósítása szerint az első félidőben a lilák egy kicsit közelebb álltak a gólszerzéshez, elsősorban Gregory Christ, valamint Balogh Balázs révén veszélyeztetve. A hazaiak két Bruno Carvalho-helyzettel kerültek közel a gólszerzéshez.

A lilák győzelemmel zárták a felkészülést (Fotó: ujpestfc.hu)
A lilák győzelemmel zárták a felkészülést (Fotó: ujpestfc.hu)

Fordulás után az Újpest egy Vasziljevics-helyzettel nyitott, majd az 58. percben Remili Mohamed lőtt 15 méterről kapufát, a kipattanót pedig Zarisz közelről a hálóba bólintotta.

A vezetést megszerző Újpest a 70. percben emberhátrányba került – a próbajátékon szereplő, volt belga korosztályos válogatott Naim Aarab szedett össze húsz perc alatt két sárga lapot –, így a lilák védelmének volt még dolga a hajrában. Momgongo és Kil révén akadtak helyzetei az Antwerpnek, ám a házigazdák nem tudták megzörgetni a hálót – az Újpest 1–0-s sikerrel zárta belgiumi felkészülési mérkőzéseit.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ROYAL ANTWERP (belga)–ÚJPEST FC 0–1 (0–0)
Antwerp: Van der Jeugt – Nikolov, Prince, Panadetiguiri, de Smet – Gombami, Mombongo, Carvalho, Wamfor – Komel, Bennassar
Játszott még: Ionescu, Dosunmu, Kil, Faucher
Újpest FC: Balajcza – Vermes (Litauszki, a szünetben), Aarab, Mihajlovics, „Chema” Antón (Pollák, a szünetben) – Balogh B., Sztaniszavljevics, Vasziljevics (Proesmans, 60.), Christ (Ramazan, 89.) – Remili (Szokol, 71.), Zarisz (Zamostny, 60.)
Gólszerző: Zarisz (58.)
Kiállítva: Aarab (70.)
Legfrissebb hírek

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
2 perce

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
32 perce

Megbukott az orvosin a Milan csatárjelöltje, Lookman megérkezett Madridba – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

Légiósok
1 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2 órája

A nagyon könnyűektől a nagyon nehezekig – 10 kérdés a téli olimpiák történetéből

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik