Felkészülés: az MTK II is elveszítette a meccsét Törökországban

Vágólapra másolva!
2011.02.07. 18:21
Az MTK élvonalbeli csapatának a romániai Gaz Metan Medias ellen 3–2-re elveszített találkozója után a második számú együttes kikapott a szlovák FK Senica elleni felkészülési mérkőzésen a törökországi edzőtáborban.

A gól nélküli első félidőt követően a második játékrész elején szögletből szerzett vezetést a meccset uraló Senica, majd a 80. percben ismét eredményesek voltak a szlovákok.

Az utolsó pillanatokban Molnár Marcell szépített, miután Könyves Norbert beadását fejelte a Senica kapujába.

 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK II–FK SENICA (szlovák) 1–2 (0–0)
MTK: Groppioni – Hajdú, Kelemen (Kálnoki), Theissen, Zámbó – Macura, Gál, Szabó Á. (Kornis) – Molnár M., Urbán G. (Könyves), Skriba (Kákonyi).
G: Molnár M.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik