Felkészülés: az eső közbeszólt, a DVSC egy félidőt játszhatott a Steauával

2012.02.08. 19:41
Címkék
Egy félidőt játszhatott le a szerda estére tervezett nemzetközi felkészülési mérkőzéséből Belekben a DVSC-Teva labdarúgócsapata. A szakadó eső ugyanis közbeszólt, és a szünet után már játékra alkalmatlan pálya fogadta a hajdúságiakat, valamint az első félidő hajrájában eredményes román Steaua Bucurestit.

Küzdelmes, jó iramú volt a meccs eleje, kiegyenlített mezőnyjátékkal indult a találkozó, amelynek már a kezdésére megérkezett az eső. A kapuk nem igazán forogtak veszélyben, nem úgy a bokák, hiszen azokat egyik fél sem kímélte. Mármint a másikét... A félidő legnagyobb „csomagját” Yannick kapta, de aztán felállt, és tudta folytatni a mérkőzést.

Nenad Novakovicsnak akadt előbb nagyobb védenivalója, egy távoli, a vizes füvön megpattanót labdát vetődve csak másodjára kaparintott meg a berobbanó román center elől. Válaszként a kontratámadásnál Farkas II Balázs centerezését védője szorításában hat méterről, középről pörgette a kapu fölé Adamo Coulibaly.

A hajrához közeledve mindkét csapat a távoli átlövéseket erőltette, de a védők lelkesen blokkoltak. Azért Novakovicsnak jobban kellett együtt élnie a játékkal, mint kollégájának.

A 40. percben már a debreceniek kapusa is tehetetlen volt: Eric Bicfalvi 20 méterről, középről bődületes gólt ragasztott a bal felsőbe (0–1).

Az eső nem kímélte a pályát, a szünet után visszatérő feleket olyan felázott talaj fogadta, víztócsákkal tarkítva, amely alkalmatlan volt a játékra, így némi hezitálást követően, más megoldás nem lévén, lefújták a találkozót.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–STEAUA BUCURESTI (ROMÁN) 0–1 – a szünet után félbeszakadt
Belek.
DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros N., Korhut – Farkas II B., Varga J., Szakály P., Yannick – Coulibaly, Kulcsár T.
Gólszerző: Bicfalvi (40.)
Forrás: dvsc.hu
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
41 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
41 perce

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
45 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
1 órája

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
1 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája