Felkészülés: az Eger putnoki meccsén győri próbajátékos is szerepet kapott

Vágólapra másolva!
2012.07.18. 08:48
Amint arról már beszámoltunk, tegnap Egerben pályabejárást tartottak a Magyar Labdarúgó-szövetség illetékesei, ami után van rá esély, hogy az NB I-ben a korábbi döntéssel ellentétben mégis hazai pályán, a Szentmarjay-stadionban játszhasson pályaválasztóként a hevesi csapat. Miközben Egerben a stadiont vizsgálták, Simon Antal vezetőedző együttese Putnokon játszott felkészülési mérkőzést.

Az Egri FC 4–2-re győzött az NB III-as Putnok otthonában játszott felkészülési mérkőzésen. A találkozón csereként pályára lépett a vendégeknél egy Győrből érkezett próbajátékos, a 24 éves grúz középpályás, George Ganugrava.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PUTNOKI VSE–EGRI FC 2–4 (1–1)
Putnok, 300 néző. V.: Kátai.
EGER: Sztankó – Balog Zs. (Kasza), Katona A. (Zvara), Knakal, Piller (Hrisztov) – Stanislaw, Cs. Pavicsevics (Ganugrava), Dobrics (Albert Á.), Farkas Á. (Tanq) – Koós (Horváth Z.), Pisanjuk (Pavlov).
G.: Monyók, Zsarnai, ill. Pisanjuk, Horváth Z., Pavlov, Piller.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik