Felkészülés: a hegyi túra után az MTK behúzta 2. győzelmét

Vágólapra másolva!
2015.06.20. 20:07
null
A hegyi túra után felkészülési meccs várt az MTK játékosaira (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I 2015–2016-os idényére készülő MTK Budapest Tirolban 3–0-ra legyőzte felkészülési mérkőzésen az azeri élvonalban szereplő Neftci Bakit.

A június 16. és 22. között Ausztriában, Tirolban edző kék-fehérek hegyi túrával folytatták a felkészülést, szombat délután pedig újra pályára léptek, az ellenfél az azeri élvonalbeli bajnokság 2014–2015-ös idényét a tabella negyedik helyén záró Neftci Baki volt.

Az MTK a találkozó első félidejének végére pörgött fel, és Torghelle Sándor, valamint Kanta József találatával egy perc alatt kétgólos előnybe került.

A fordulás után sem állt le a magyar csapat, a 3–0-s végeredményt az 52. percben betaláló Szatmári Lóránd állította be, akit a Pécsi MFC-től szereztek meg a budapestiek.

A kék-fehérek így hibátlanok maradtak a felkészülési időszakban László Csabával, első találkozójukat a román Botosani ellen 1–0-ra nyerték meg.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK–Neftci Baki (azeri) 3–0
(2–0)
MTK:
Hegedüs (Abu, 75.) – Bese (Sági, 55.), Grgics (Tóth F., 74.), Vukmir (Asztalos, 62.), Vadnai (Deutsch, 55.) – Thiam (Cseke, 74.), Vass Á. (Hajdú, 62.) – Varga Sz. (Gera D., 72.), Kanta (Schrammel, a szünetben), Szatmári L. (Horváth P., 62.) – Torghelle (M. Ramos, a szünetben)
G: Torghelle (44.), Kanta (45. – 11-esből), Szatmári (52.)

AZ MTK BUDAPEST NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 10.
Edzőtábor: Ausztria, június 16–22.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 17., Tirol: MTK–Botosani (román) 1–0 (Thiam)
Június 20., Tirol: MTK–Neftci Baki (azeri) 3–0 (Torghelle, Kanta, Szatmári)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL

Érkezők: Gréczi Márton (Mercedes-KLA), Mato Grgic (horvát, NK Slaven Belupo – Horvátország), Szatmári Lóránd (PMFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)

Kölcsönből visszatérők: Asztalos Dávid (Ajka), Batizi-Pócsi Balázs (Balmazújváros, ?),Horváth Péter (Soproni VSE), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda), Tóth Ferenc (Szigetszentmiklós)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Könyves Norbert (Paks), Márkvárt Dávid (PMFC)
Távozók: Hangya Szilveszter (Vasas, kölcsön után végleg), Horváth Zsolt (DVSC, szabadon igazolhatóként), Kálnoki Kis Dávid (Újpest, szabadon igazolhatóként), Kelemen Dávid (Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Sergio Tamayo (spanyol, ?) Vass Patrik (Vasas-kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak: Csiki Norbert (szabadon igazolható), Pölöskei Zsolt (szabadon igazolható)
Legfrissebb hírek

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

Felkészülés: a Loki meggyőző játékkal verte meg a Maribort

Labdarúgó NB I
2026.01.19. 17:10

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 23:09

Felkészülés: az utolsó percben egyenlített a Ferencváros a Midtjylland ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 16:04

NB II-es felkészülés: a Budafok az Ajkát verte, a Soroksár a Mislenyt győzte le

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 21:58

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34
Ezek is érdekelhetik