Felkészülés: a DVSC Bódi góljával legyőzte a Gaz Metant

2011.07.02. 11:57
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC-TEVA nemzetközi felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a román élvonalban szereplő Gaz Metant. A találkozó egyetlen gólját Bódi Ádám szerezte. Mint ismeretes, a debreceniek a múlt héten 3–2-re győzték le a medgyesieket.

A 6. percben Szakály Péter előtt adódott nagy lehetőség: a középpályás Kulcsártól kapott labdát, majd kapura lőtt, de a vendégek kapusa védett. Nem sokkal később az észt Vjatseslav Zahovajko fejelt fölé, utána kiegyenlítettebbé vált a játék, a küzdelem inkább a középpályán folyt. Sok volt a szabálytalanság, emiatt nem alakult ki folyamatos játék. A románok a 30. percben lőttek először kapura, de Novakovics védett, majd újra próbálkoztak, akkor a kapu mellett ment el a labda. A félidő felé közeledve ismét átvette az irányítást a Debrecen, de az első félidő gól nélkül ért véget.

A szünetben Ramos helyett Varga József folytatta, míg a románok a fél csapatot lecserélték, ennek ellenére nem mozogtak frissebben. Az 55. percben megszerezték a vezetést a hazaiak: Kulcsár Tamás beverekedte magát a tizenhatoson belülre, már eléggé kisodródott, ezért nem lőtt kapura, hanem középre passzolt, ahol Bódi Ádámnak csak az üres kapuba kellett gurítania.

Innentől a medgyesiek magasabb fokozatra kapcsoltak, mégis majdnem a DVSC szerzett újabb gólt, Bódi Ádám a kapu fölé fejelt. Az utolsó húsz percben mindkét oldalon akadtak lehetőségek, mégsem született újabb találat – számol be a mérkőzésről a dvsc.hu.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Debreceni VSC-TEVA–Gaz Metan (romániai) 1–0 (0–0)
Vágóhíd u. Vezette: Bodnár
DVSC: Novakovics – Nikolov, Máté P., Mijadinoszki, Korhut – Bódi, Ramos (Varga J., 46.), Szakály P., Illés Gy. – Kulcsár T., Zahovajko (Coulibaly, 67.)
Gólszerző: Bódi (55.)

 

Legfrissebb hírek

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
25 perce

Európai Szuperkupa: címvédés vagy Emerynek végre összejön? PSG–Aston Villa 0–0

Bajnokok Ligája
26 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
29 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
30 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
42 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
54 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
57 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája