Felkészülés: a Debrecen négygólos meccsen ikszelt a Nyíregyházával

2011.02.05. 13:16
Címkék
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott az NB II-es Nyíregyházával.

A rendőrség kérésére zárt kapuk mögött, azaz szurkolók nélkül rendezték meg a Debreceni VSC-TEVA–Nyíregyháza Spartacus felkészülési mérkőzést. A debrecenieknél a két félidőben két különböző összeállítású csapat lépett pályára. Varga József, Eugene Salami, Kabát Péter és Kulcsár Tamás sérülés miatt kihagyta a találkozót – derül ki a dvsc-hu beszámolójából.

Az első játékrészben két próbajátékost, a REAC-tól érkezett védőt, Tóth Mátét, illetve a szerb csatárt, Daniel Szuboticsot tesztelhette a debreceni szakmai stáb. Kezdetben a vendégek játszottak fölényben, többet birtokolták a labdát, és a vezetést is megszerezték. Az első félidőben Szubotics hajrában lőtt góljával egyenlített a Loki.

A második félidőben már főleg a hajdúságiak domináltak. A sérüléséből felépült Farkas Balázs játékán nem látszott meg a hosszú kihagyás, a csatár hasznosan futballozott, ám az újabb gólt nem ő, hanem Adamo Coulibaly szerezte. A Nyíregyháza azonban egy távoli lövéssel egyenlített, így kialakította a 2–2-es végeredményt.

A DVSC-nek ez volt az utolsó hazai felkészülési meccse a holnap kezdődő törökországi edzőtábor előtt.

 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–Nyíregyháza 2–2 (1–1)
Debrecen, műfű, zárt kapuk előtt. Vezette: Veizer
DVSC 1. félidő: Verpecz – Nagy Z., Tóth M., Komlósi, Fodor – Bódi, Nikolov, Illés Gy., Vinicius – Balajti, Szubotics
DVSC 2. félidő: Malinauskas – Bernáth, Simac, Mijadinoszki, Nikolov – Szakály P., Ramos, Czvitkovics, Yannick – Farkas B., Coulibaly
Nyíregyháza: Vojinovics – Perényi, Kovacsevics (Cséke), Goia, Bosnjak – Demjén (Germán), Boukar, Horváth L., Pákolicz – Andorka, Bajzát (Tudja)
Gólszerző: Szubotics, Coulibaly, ill. Andorka, Germán
Forrás: dvsc.hu
Legfrissebb hírek

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
16 perce

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
33 perce

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
1 órája

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
1 órája

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik