Fél lábbal már a nyolc között az ETO

Vágólapra másolva!
2012.11.20. 18:41
null
A Győr végig fölényben futballozott (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a hazai pályán futballozó Győri ETO FC nagy lépést tett a továbbjutás felé, miután az első mérkőzésen 4–0-s győzelmet aratott a hamar emberhátrányba kerülő Paks ellen.

A két vidéki zöld-fehér csapat közül – bár a Paks világoskék (!) mezben lépett pályára– a győrieknek indult jobban a mérkőzés: egy meglehetősen vitatott büntető révén (Marko Dinjar értékesítette higgadtan a tizenegyest) már a 6. percben megszerezték a vezetést, ráadásul a játékvezető szerint szabálytalanul szerelő Szabó János piros lapot kapott.

A 10. percben sérülés miatt máris cserélni kényszerült az ETO, Tokody Tibor helyére Takács Ákos érkezett. A vezetés és az emberelőny tudatában okosan futballozott a Pintér-legénység, próbálta megbecsülni a labdát, és a széleken sikerült többször is megbontani a vendégek védelmét.

Az első paksi helyzetre a 42. percig kellett várni, ekkor Bartha László lőtt kapásból a kapufa mellé. A másik oldalon Dudás Ádám tett hasonlóan, bombáját Pokorni Péter csak kiöklözni tudta. A félidő vége előtt Kulcsár Dávidnak akadt még egy ígéretes egyenlítési lehetősége, ez a helyzet azonban kimaradt. A másik oldalon viszont a jobbról érkező beadásra Dudás Ádám nagyszerű ütemben érkezett, és lőtt a kapuba, a labda a jobb oldali kapufáról pattant a hálóba (2–0).

A szünet után sem változott sokat a játék képe, az ETO taktikusan és türelmesen futballozott, míg a létszámhátrányban lévő Paks védekezésre kényszerült. A hosszú percek gólnélküliségét Pátkai Máté 72. percben szerzett gólja törte meg: rövid passzos gurigázást követően a középpályás helyből tekert a kapuba (3–0).

Arról, hogy Pintér Attila öröme ne legyen felhőtlen, Linas Pilibaitis gondoskodott, az ellene elkövetett szabálytalanságért önmaga vett elégtételt, így tíz főre fogyatkozott az ETO is. A hazaiak javára megítélt szabadrúgásnál Dudás Ádám állt a labda mögé, és a tizenhatos jobb oldali sarkáról gyönyörűen lőtte ki a felső sarkot (4–0).

A találkozó végéig több gól már nem esett, így a Győri ETO nagy lépést tett a továbbjutás felé. Visszavágó jövő hét kedden, Pakson.

GYŐRI ETO FC–PAKSI FC 4–0

(A Sport Televízió felvétele)

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
GYŐRI ETO–MVM PAKS 4–0 (2–0)
Győr, ETO Park, 1000 néző. Vezette: Farkas Á. (Bozó, Varga II G.)
GYŐR: Sztevanovics – Tokody (Takács Á., 10.), Djordjevics, Lang, Dinjar – Pilibaitis – Pátkai, Trajkovics (Nicorec, 57.) – Dudás Á., Ahjupera (Kronaveter, 51.), Andrics. Vezetőedző: Pintér Attila
PAKS: Pokorni – Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. – Kulcsár D. (Bori, 61.), Bartha (Hahn J., 89.), Báló, Mészáros I., Heffler N. – Eppel (Simon A., 80.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólszerző: Dinjar (11-esből, 1–0) a 6., Dudás Á. (2–0) a 45., Pátkai (3–0) a 72., Dudás Á. (4–0) a 76. percben
Kiállítva: Szabó J. (a gólhelyzetben lévő Andricsot buktatta) az 5., Pilibaitis (fellökte Fiolát) a 75. percben
MESTERMÉRLEG
Pintér Attila: – Örülök, hogy koncentráltan, motiváltan és eredményesen játszottak labdarúgóink, de a továbbjutás érdekében a visszavágón is hasonló elszántsággal kell futballozniuk.
Tomiszlav Szivics: – Az első perceket követő kérdéses ítéletek eldöntötték a mérkőzést. Valószínű, a továbbjutás eldőlt, mert a négy kapott gól sok, de a továbbjutás érdekében mindent megteszünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik