Fehérvár: orvosira érkezett a román középpályás – sajtóhír

B. M.B. M.
2020.02.11. 11:46
null
Nedelcu egyre közelebb a Fehérvárhoz (Fotó: sportpictures.eu)
Gigi Becali, a FCSB tulajdonosa szerint már ma a Mol Fehérvárhoz szerződhet Dragos Nedelcu, a bukaresti csapat 22 éves középpályása.

 

A játékos hétfő este csupán tartalék volt az Academica Clinceni elleni mérkőzésen (0–0), és Becali szerint utána rögtön Magyarországra utazott orvosi vizsgálatokra.

„A Vidi félmillió eurót ajánl nekem egyéves kölcsönszerződésre, és a jövő télen másfél milliót a végleges átigazolására” – nyilatkozta a Digi Sportnak Becali, elismerve, hogy túl olcsón adja el a játékost.

Nedelcu lehetséges érkezéséről már korábban beszámoltunk, a mostani hír szerint még közelebb került a két csapat a megegyezéshez.

Nedelcu román korosztályos válogatott, 2017 nyarán igazolt az FCSB-hez. A 2016–2017-es idényben megnyerte a bajnokságot a Viitorullal. Bukaresti klubjához 2022-ig köti érvényes szerződés. Ősszel izomsérüléssel bajlódott, a bajnokságban csupán nyolcszor léphetett pályára ebben az idényben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Lyes Houri (francia-marokkói, FC Viitorul Constanta – Románia), Nikolics Nemanja(Chicago Fire – Egyesült Államok, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dragos Nedelcu (román, FCSB – Románia)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Danilo Pantics (szerb, Chelsea)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00